Megsemmisült a Wagner-csoport főhadiszállása, vezetőjük túlélhette a támadást

2022. augusztus 16. 08:06

A csoport több mint száz tagja veszíthette életét Popaszna településen.

2022. augusztus 16. 08:06
null

Az ukrán tüzérség csapást mért az orosz félkatonai szervezet, a Wagner-csoport egyik főhadiszállására Kelet-Ukrajnában. A háborús bűncselekményekkel összefüggésbe hozott csoport katonai bázisán keletkezett kár mértéke egyelőre nem állapítható meg – írja a BBC.

Szerhij Hajdaj, Luhanszk megyei kormányzó kijelentette, hogy „a Wagner orosz zsoldoshadsereg több mint száz tagja veszthette életét Popaszna településen, amikor az ukrán erők csapást mértek egy orosz támaszpontra”. 

Majd Telegramon megerősítette a hírt:

 

 

A Wagner-csoportot 2014-ben telepítették a Krímbe és az ukrajnai Donbász régióba, amikor a Kreml által támogatott erők kiszorították az ukrán csapatokat az általuk később Oroszország részének nyilvánított területekről. Emellett Wagner-egységeket küldtek Szíriába, Líbiába, Maliba és a Közép-afrikai Köztársaságba is.

A Kreml nem ismeri el a Wagner létezését, de a nyugati hírszerzés a csoportot Jevgenyij Prigozsinhoz köti - akit „Putyin séfjének” becéznek, mert vendéglátóipari vállalkozása régóta segíti Vlagyimir Putyin elnököt és a fegyveres erőket.

A Wagner PMC magán katonai cégként ismert. A nyugati szakértők szerint valójában államilag támogatott zsoldoshadseregről beszélhetünk, amely a Kreml érdekeinek megfelelően tevékenykedik. A zsoldosokat háborús bűnökkel és emberi jogi visszaélésekkel is vádolják.

Nyitókép: Twitter

 

Összesen 205 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Highlander07
2022. augusztus 16. 16:40
Undorító ukránszopó mandiner. Nem semmisült meg, és a vezetőjük túlélte!
DoomGuy
2022. augusztus 16. 13:10
Miért 100? Miért nem 1000? Ne legyetek gyávák ukik!
Akitlosz
2022. augusztus 16. 13:04
Akkor aktuális a Wagner toborzó reklámja: https://www.youtube.com/watch?v=2T2nw22jDuE
vajda
2022. augusztus 16. 11:53
Ismét robbanásokat jelentettek az orosz megszállás alatt álló Krím félszigetről: most a Krím északi részén, a Dzsankoj melletti Maiskoje faluban lévő lőszerraktár gyulladt ki. A tűzesetről az orosz állami média is beszámolt. A TASZSZ idézte Szergej Akszjonovot, a Krím oroszok által kinevezett közigazgatási vezetőjét, aki azt mondta: egy katonai egység ideiglenes raktárában lőszerek robbantak fel. A helyszíne körül öt kilométeres zónát zártak le, az embereket evakuálják. A tűz oka egyelőre ismeretlen. Mostanában elég sok ismeretlen eredetű tűz üt ki az oroszok által megszállt területeken. HIMARS?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!