A kémüggyel lehelnének életet a besült atombombába

Már szárad a tinta a B és C terv lapjain is, amikkel keresztül kívánják erőltetni a gyorsított csatlakozást.

A tábornok nem túl meglepően közölte, hogy az orosz légicsapások célpontjai az ukrán hadsereg.
Oroszország megduplázta ukrajnai légicsapásainak számát az előző hetihez képest – közölte csütörtökön egy ukrán tábornok. Olekszij Hromov dandártábornok sajtótájékoztatóján elmondta, ez napi 6-7 orosz légitámadást jelent.
de mivel az orosz gépek „szándékosan nem lépnek be a légvédelem hatóterébe, így a támadások hatékonysága alacsony”.
A dandártábornok hozzátette, hogy Ukrajna erősítést küld a városba. A frontvonalban lévő Piszkit csak néhány kilométer választja el a jelenleg a Moszkva-barát szakadárok kezén lévő Donyecktől, ahol napok óta heves harcok folynak.
A Reuteres hírügynökség helyi tudósítója szerint egyelőre nem sikerült ellenőrizni, hogy Piszki orosz vagy ukrán ellenőrzés alatt áll-e: a szakadárok néhány nappal ezelőtt azt állították hogy elfoglalták a várost, az ukrán fél azonban tagadta ezt.
Olekszij Hromov közlése szerint Nagy-Britanniában eddig 2400 ukrán kapott katonai kiképzést, további 2400 fő kiképzése jelenleg is tart és újabb 5 ezer fő kiképzése is tervben van. A kiképzési program annak a brit felajánlásnak a része, melynek keretében Nagy-Britannia 10 ezer ukrán katonát fog kiképezni negyedévenként. Ezen felül több más ország, köztük Kanada és Dánia is felajánlotta, hogy instruktorok küldésével segítik az ukrán katonák brit kiképzését.
(MTI)
Nyitókép: Lviv, 2022. március 26.
Sűrű, fekete füst száll a magasba egy orosz légicsapást követően a nyugat-ukrajnai Lvivben 2022. március 26-án. Vlagyimir Putyin orosz elnök február 24-én rendelte el katonai művelet végrehajtását Ukrajnában.
MTI/PAP/Wojtek Jargilo