Új szintre lép a hadviselés: a mesterséges intelligenciát tanítanák be az ukránok az oroszok ellen
Az ukránok több millió órányi drónfelvétel segítségével tanítanák be a mesterséges intelligenciát, hogy segítse őket a harctéren.
„Az energiaszankciók jobban fájnak Európának, mint Oroszországnak, ezért azok szigorítása teljesen ellentétes lenne a józan ésszel” – fogalmazott.
„Néhány hónapja újra Urmas Reinsalu kollégám lett Észtország külügyminisztere. Örültem az (újra)kinevezésének, mert jó személyes kapcsolatunk volt, jól tudtunk együttműködni. Örömmel fogadtam azt a kezdeményezését is, hogy ma beszéljünk telefonon és tekintsük át az aktuális biztonsági helyzetet” – írta hivatalos közösségi oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
„Hosszas megbeszélés volt és a legfontosabb kérdésben egyet is értettünk:
az Ukrajnában zajló háborúnak minél előbb véget kell érnie!
„Elmondtam neki, hogy nekünk – szomszédos országként - különösen fontos érdekünk, hogy mielőbb béke legyen. Abban viszont eltért az értékelésünk, hogy a szankciók ehhez hozzájárulnak-e?!” – írta a miniszter.
„Észtország kormánya újabb szankciós csomagot fog kezdeményezni, úgyhogy ezzel kapcsolatosan gyorsan leszögeztem: energiaszankciókról mi még csak tárgyalni sem vagyunk hajlandók” – olvasható a bejegyzésben.
„Magyarország kőolaj- és földgázellátását jelenleg fizikailag lehetetlen az orosz energiaforrások nélkül biztosítani, márpedig mi nem fogunk hozzájárulni ahhoz, hogy a háború árát a magyar emberekkel fizettessék meg” – fogalmazott Szijjártó Péter.
„Beszéltünk arról a javaslatról is, mely szigorítaná az orosz állampolgárok számára az európai vízumok kiadásának gyakorlatát. Itt mi a német kancellár álláspontjával szimpatizálunk és nem tervezünk semmilyen szigorítást vagy korlátozást bevezetni” – olvasható a bejegyzésben.
Nyitókép: MTI