Stoltenberg: Oroszország sorra nyitja meg a szovjet időkben kiépített bázisait az Északi-sarkon

2022. augusztus 28. 11:32

A főtitkár bejelentette: a NATO megerősíti jelenlétét a térségben.

2022. augusztus 28. 11:32
null

Az orosz fenyegetés miatt a NATO megerősíti jelenlétét az Északi-sark térségében – mondta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapnak. Jens Stoltenberg elmondta, hogy Oroszország egyre aktívabb a térségben, sorra nyitják meg újra a szovjet időkben kiépített bázisokat,

amelyeken legmodernebb fegyvereiket, köztük hiperszonikus rakétákat állomásoztatnak és tesztelnek.    

„Ezért a NATO-nak is meg kell erősítenie jelenlétét. A munka már el is kezdődött, a szövetség így elsőként tengerészeti felderítő és járőr repülőgépekbe ruház be, hogy pontos képet alkothasson arról, mi is zajlik fenn, a messzi északon, majd még tovább fokozza erőfeszítéseit”  – fejtette ki Jens Stoltenberg, aki a napokban Justin Trudeau kanadai kormányfővel látogatást tett Kanada sarkvidéki területén.    

Mint mondta, a régió stratégiai szempontból igen fontos a NATO-nak, mert döntő jelentőségű összeköttetés Európa és Amerika között, és itt a legkisebb a távolság Észak-Amerika és Oroszország között. Hozzátette, hogy Oroszország mellett Kína is fokozott érdeklődést mutat az Északi-sarkvidék iránt.  

(MTI)

Nyitókép: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fonak
2022. augusztus 28. 14:41
Ezek az oroszok nem átallanak a saját területükön lévő bázisokat használatba venni.
kafabatka
2022. augusztus 28. 14:27
Valójában a világ újrafelosztása történik. Pontosabban a nyersanyagért folytatott harc zajlik. https://www.portfolio.hu/global/20210510/mikozben-mindenki-ukrajnara-figyel-oroszorszag-szep-csendben-hatalmas-terulet-meghoditasara-keszul-482488 "Korábban részletes elemzésünkben foglalkoztunk azzal, hogy Oroszország jelentős mennyiségű fegyvert, fegyverrendszert és katonai felszerelést csoportosított át az Északi-sarkkörre az elmúlt években, sőt, nyílt területi igényeket is benyújtottak jelentős, mintegy 1,2 millió négyzetkilométernyi kontinentális talapzatra. A jégsapkák elolvadásával együtt egyre világosabbá válik a terület stratégiai fontossága: a térség nem csupán gazdag nyersanyag-lelőhely, hanem új, a Szuezi-csatorna dominanciáját "veszélyeztető" kereskedelmi útvonal is lehet." Tehát Oroszország a jövő nyertese lehet,ha az USA el nem veszi tőle területeit és jogait,de sorba állnak már az UNIO prominens hiénái is. https://www.haborumuveszete.hu/egyeb-hirek/6299-az-oroszok-megint-az-eszaki-sarkot-akarjak Oroszországra szemet vetettek.
5m007h 0p3ra70r
2022. augusztus 28. 13:40
"majd még tovább fokozza erőfeszítéseit" Nehogy becsúszós baleset legyen a fokozott erőfeszítésből. A büdös mindenségit!
Hannibal
2022. augusztus 28. 13:36
Eddig is meglehetősen figyeltek az ottani bázisokra, elvégre a hidegháború alatt is az Arktisz alatt zajlott a nagy játszma a tengeralattjárókkal, és ezért ott extra védelemmel ellátott bázisok voltak és vannak. Emellett - és ezt a földrajzi atlaszok vetületei miatt el szokás felejteni -, az északi sarkon keresztül a legkisebb az orosz és amerikai törzsterületek között a távolság, így onnan a legkönnyebb elérni a másikat. A Szovjetunió óta emiatt kiemelt jelentőségű, emellett komoly nyersanyaglelőhelyeket rejt a térség, amik még részben kiaknázatlanok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!