Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett

A múlt heti uniós csúcs komoly eredményeket hozott Magyarországnak. A szuverenista erők már nincsenek egyedül az Európai Unióban.

Szinte minden oktatási intézmény biztosított távoktatást a hallgatóinak, köztük a külföldre menekülteknek is.

Az orosz megszállás miatt csaknem 24 ezer egyetemi hallgató szakította meg a tanulmányait – közölte az Ukrán Oktatási és Tudományos Minisztérium.
Megállapították azt is, hogy szinte minden oktatási intézmény biztosított távoktatást a hallgatóinak, köztük a külföldre menekülteknek is.

Február 24-e óta 129 oktatási intézmény 2562 új diákot vett fel, ugyanakkor ez idő alatt közel 24 ezren nem folytatták tanulmányaikat” – közölte a minisztérium.
A tanulást hátráltató okok közül a felsőoktatási intézmények túlnyomó többsége az internetkapcsolat hiányát (79 százalék) és a környezete biztonsági helyzetének romlását (46 százalék) nevezte meg. Volt, akinek a technikai eszközök hiánya okozott gondot, másoknak pedig munkába kellett állniuk a tanulás helyett, hogy meg tudjanak élni – adta hírül a Kárpáti Igaz Szó.
Nyitóképen egy lerombolt iskola Harkivban. Fotó: SERGEY BOBOK / AFP