Merényletet tervezett egy férfi Orbán Viktor ellen, letartóztatták

A férfi a közösségi médiában is megosztotta gyilkolási szándékát.

Többen súlyosan megsérültek.
Hajnali fél kettőkor kezdődött a lövöldözés: a Jeruzsálem óvárosa mellett egy megállóban veszteglő autóbusz utasaira és a közeli járókelőkre lőtt rá a támadó, majd elmenekült. Reggel fogták el a közeli arab lakónegyedben, Sziluánban.
Egy hatvan év körüli sebesültet fej- és váll-lövéssel kezelnek a jeruzsálemi Saáré Cedek kórházban, állapota stabil. A többi áldozat ennél könnyebben sérült meg.
„Azok, akik vesztünket kívánják, megfizetik az árát a civileket ért támadásnak” – írta Twitter-üzenetében Jaír Lapid izraeli kormányfő. „A rendőrség és az izraeli hadsereg azon dolgozik, hogy helyreállítsa a békét (...) a városban” – tette hozzá.
A merénylet egy héttel az Izrael és az Iszlám Dzsihád közötti háromnapos heves gázai harcok után történt, melyben több mint 1000 rakétát lőttek ki izraeli településekre a Gázai övezetből, miközben az izraeli hadsereg légicsapásokat mért az Iszlám Dzsihád terrorszervezet katonai célpontjaira az övezetben.
A márciusban elkezdődött, majd nyár elejére elcsitult idei terrorhullámban 19-en, többségükben izraeli civilek vesztették életüket. A merénylők többnyire Ciszjordániában élő palesztinok voltak, de három izraeli arab támadóval is végeztek az izraeli biztonságiak.
(MTI)
Nyitókép: Twitter