Erre a születésnapi ajándékra senki sem számított: a németek óriási többsége elzavarná a Merz-kabinetet

Egyéves az CDU-CSU-SPD-koalíció! Mutatjuk a berlini kormány mérlegét.

Ponomarjov szerint a Nemzeti Köztársasági Hadsereg (NRA) hajtotta végre szombaton a pokolgépes merényletet.

Ilja Ponomarjov külföldön élő volt orosz parlamenti képviselő szerint Darja Duginával, Alekszandr Dugin nacionalista politikai gondolkodó lányával a Nemzeti Köztársasági Hadsereg (NRA) által végrehajtott pokolgépes merénylet végzett.
Mint ahogy arról lapunk is beszámolt , Alekszandr Dugin filozófus egy bombamerényletben elveszítette a lányát. Dugin terepjárója Moszkva közelében robbant fel, miután Darija Dugina beindította. Az első sajtóértesülések szerint megrendelésre hajtották végre a merényletet, az oroszok pedig Ukrajnát sejtik a háttérben.

Mindezek fényében kifejezetten érdekes Ponomarjov nyilatkozata, aki szerint az NRA az elmúlt hónapokban már több akciót végrehajtott Oroszországban.
A múlt éjjel jelentős esemény történt Moszkvában, amely új fejezetet nyit a Putyin elleni orosz ellenállás történetében. Újat, de nem az utolsót”
– mondta a politikus az Utro Fevralja nevű, általa Kijevben alapított, ellenzéki tévécsatorna vasárnap esti műsorában.
Nyitókép: MTI/AP/Orosz Nyomozó Bizottság