Balázs Péter: Damoklész kardja ott függ Orbán feje fölött

2022. augusztus 24. 14:21

A volt külügyminiszter szerint az Uniónak színt kell vallania, hogy tud és akar-e feltételeket érvényesíteni.

2022. augusztus 24. 14:21
null

Varga Judit igazságügyi miniszter hétfőn közleményben jelentette be, hogy a magyar kormány hivatalos levélben válaszolt az Európai Bizottságnak a jogállamisági eljárással kapcsolatos felvetéseire. „A magyar Kormány átfogó intézkedéscsomagot tett le az asztalra azzal a céllal, hogy a Bizottság valamennyi aggályát orvosolja” – közölte. Varga szerint a választ intenzív egyeztetés előzte meg. „Egy hónap alatt 10 videókonferenciát és számos megbeszélést tartottunk a Bizottsággal, százat is meghaladja a köröztetett és egyeztetett intézkedési tervezetek száma”.

Erről a válaszról kérdezte Balázs Pétert volt uniós biztost, korábbi külügyminisztert a Klubrádió, aki azt mondta: „a dráma gyorsul”, de nem tudjuk, hogy mennyire közeledett a kormány által írott, állítólag nagyon részletes levél az Európai Unió normáihoz, elvárásaihoz – fogalmazott az egykori külügyér. Szerinte furcsa a szereposztás, hogy Varga Judit írta alá a levelet és Navracsics Tibor tárgyal, tehát „megegyezésre hajló, mosolygós diplomatát küldtek Brüsszelbe, miközben a külügyminisztérium sehol”

Balázs Péter értékelése szerint „Damoklész kardja ott függ Orbán feje fölött, hogy az eddigi pávatáncokkal eljut-e a falig”, és szerinte az Uniónak is színt kell vallania, hogy tud és akar-e feltételeket érvényesíteni.

A teljes beszélgetést ide kattintva hallgathatja vissza.

Fotó: Balogh Zoltán

Összesen 113 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
barany
2022. augusztus 27. 08:57
Ez egy Gyurcsány hátsó feléből kibujt szarházi senki.
formaegy
2022. augusztus 26. 08:03
A Damoklész kardja a te és a mocskos hazaáruló rühes bandád feje felett lebeg!!!!!!!!!! Tudod miért? Mert közeledik - egyre jobban! - az a pillanat amikor a MAGYAR EMBEREK! hangosan fogják követelni, hogy az olyan mocskos büdös hazaárulókat, mint te vagy állítsák bíróság elé!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Követelni fogják, hogy LEGYEN BETARTVA, és ALKALMAZVA a törvény, ne csak egy oldalpapír helyét foglalja!!!!!!!!!!!!!! Süljön ki a szemed te aljas vén elmeháborodott féreg!
KBA98
2022. augusztus 25. 16:51
Szemét mocskos áruló. a fejedet kell venni de nem a damoklészi kard által!
szürkeSzarvas
2022. augusztus 25. 15:24
Hazaáruló. Pont.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!