A lengyel elnök kijevi látogatása után úgy fogalmazott, hogy Oroszországot ki kell szorítani az összes megszállt területről, beleértve a Krím-félszigetet, melyet Moszkva nyolc éve annektált.
A Krímet vissza kell adni Ukrajnának, Oroszország sérti a nemzetközi jogot, brutális, minden elvet sértő orosz támadásról van szó”
– jelentette ki Andrzej Duda, majd azzal folytatta, a háborúnak úgy kell véget érnie, hogy az orosz csapatokat teljesen kiszorítják a megszállt területekről.
A lengyel államfő megjegyezte, egyedül az garantálja a békét, ha Kijev újra visszanyeri befolyását régi, nemzetközileg elismert határain belül. Véleménye szerint Ukrajnának nemcsak humanitárius segítségre van szüksége, hanem katonai erőre is, felszerelésre, amely lehetővé teszi az ország hatékony védelmét. Andrzej Duda megjegyezte, a lengyel-orosz csúcs üzenete a nemzetközi közösség irányába, hogy további felszerelést kell szállítani Ukrajnába.
Ukrajnának a legkorszerűbb, hosszú hatótávolságú fegyverekre van szüksége, amelyek lehetővé teszik azon orosz tűzérségi pozíciók elérését, amelyekről Ukrajnát támadják”
– jegyezte meg.
Nyitókép: Kaniuka Ruslan/AFP