Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Ráadásul az ellátmányozásuk is veszélyeztetett.

„A korai hétfői óráktól az ukrán fegyveres erők több dandárja is fokozta a déli frontra nehezedő tüzérségi nyomást. A nagy hatótávolságú, precíziós csapásaikkal az orosz utánpótlás mozgását akadályozzák eredményesen. Egyelőre még nem lehet pontosan meghatározni az ukrán előrenyomulás mértékét” – írja kedd reggeli tájékoztatójában a brit védelmi minisztérium.
Korábban az ukrán elnök arra szólította fel a Dél-Ukrajnában védekező orosz egységeket, hogy meneküljenek.
Mint a hírszerzés bejegyzésében olvasható: augusztus elejétől az oroszok komoly erőfeszítéseket tettek a Dnyeper nyugati partján, Herszon környékén állomásozó csapataik megerősítésére. Hozzáteszik: a Déli Katonai Körzethez tartozó 49. összhaderőnemi hadsereg csapatait nagy valószínűséggel kiegészítették a Keleti Katonai Körzetből érkezett 35. összhaderőnemi hadsereg elemeivel. Ugyanakkor a Herszon körül állomásozó egységek vélhetően nincsenek rendesen feltöltve, ráadásul az ellátmányuk a Dnyeperen túlról érkezik kompokon és pontonhidakon át, ami az ukrán tüzérség fenyegetése miatt meglehetősen törékeny megoldásnak tűnik.
Nyitókép: MTI/EPA/Oleg Petraszjuk