Magyar Péter foghatja a fejét: ezért nem tudott növekedni a Tisza Párt népszerűsége

A szakértők szerint olyasmit igyekeztek vitorlájukba fogni, amiből nagyon nem jött össze a politikai haszonszerzés.

Annalena Baerbock leszögezte, nem engedik át Oroszországnak „a nemzetközi porondot”.

A nemzetközi közösség segíteni fog abban, hogy Oroszország ukrajnai hadműveletének következményei ne destabilizáljanak más országokat – jelentette ki csütörtökön Annalena Baerbock német külügyi tárcavezető Baliban, a világ legfejlettebb és legnagyobb feltörekvő gazdaságait tömörítő G20 csoport külügyminisztereinek találkozóján.
Hangsúlyozta:

„Nemcsak nekünk, európaiaknak kérdés, hogy miként kezeljük a brutális háborút Ukrajnában, mindez ugyanis a nemzetközi jogok, illetve a kisebb és közepes országok védelméről is szól” – emelte ki a német diplomácia vezetője. Mint fogalmazott: „a kisebb nemzetek szorosan nyomon követik, hogy a nemzetközi közösség elfogadja-e azt, ha egy erősebb állam elfoglalja szomszédját. Amennyiben megengedjük ezt, egyetlen kisebb országnak sem lesznek békés álmai”.
Az Oroszország indította háborúról szólva kijelentette, hogy nemcsak Ukrajnát sodorta katasztrófába, de „az egész világot teljesen felbolygatta”. Mint mondta, azért utazott európai partnereivel Balira, hogy világossá tegyék: nem engedik át Oroszországnak a nemzetközi porondot. A globálisan fenyegető élelmezési válságról szólva hozzátette: nem fogják engedni, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök káoszba döntse a világot.
Nyitókép: Gints Ivuskans / AFP