Le Monde: A nacionalista Orbán még Közép-Európában is elszigetelődik

2022. július 13. 09:12

„Mi a fontosabb? Ha erősen bírálnak a nemzetközi sajtóban, vagy hogy van energiád?” – tette fel a költői kérdést a francia újságírónak Demkó Attila.

2022. július 13. 09:12
null

Újraválasztása óta Orbán Viktor száját csak a „Nem” szó hagyja el Európában – írta a balliberális Le Monde. Szerinte a miniszterelnök elszigetelten, a vétó politikáját játssza. Emellett pedig nemet mondott az orosz olajembargóra, Kirill pátriára szankcionálására és a globális minimumadóra. Brüsszelben egyesek úgy látják, hogy mindezzel Vlagyimir Putyinnak segít, akivel szívélyes kapcsolatokat ápol.

Azt írták, hogy „a nacionalista kormányfő még Közép-Európában is elszigetelődik, ahol V4-es szövetségesei nyíltan hátat fordítanak neki, mióta nem hajlandó elköteleződni Ukrajna mögött, hogy 59 évesen határozottan izolacionista fordulatot vegyen országában, amelyet immár tizenkét éve vaskézzel irányít. Orbán úr azonban egyelőre ügyel arra, hogy ne menjen el a szakításig a nyugati táborral, mivel országának nagy szüksége van közösségi pénzekre. Soha nem kifogásolta a partnerei által Kijevnek nyújtott katonai segítséget, és végül jóváhagyta az ukrajnai invázió megtorlásaként elhatározott összes szankciócsomagot.”  A kormányfő hangsúlyozta, hogy Ukrajna hősiesen harcol, de lassan megmutatkoznak a katonai realitások:

 A francia újság szerint: „Magyarország az egyetlen NATO-ország, amely nem nyújt közvetlen katonai segítséget Ukrajnának, az ország nyugati részén, a fronttól távol élő kis magyarajkú kisebbség elleni feltételezett orosz megtorlások kockázatára hivatkozással.  A miniszterelnök elszigeteltségének jele, hogy e beszéd óta nem hívták meg kétoldalú uniós látogatásra. Ehelyett önállóan hozott egy sor döntést, ami az orosz szankciók megsértéséből indult ki, pl. hogy a Kreml követelésének megfelelően rubelben fizeti ki orosz gázvásárlásait. Valójában, míg a legtöbb európai ország a konfliktus kirobbanása óta azon gondolkodik, hogyan lehetne csökkenteni energiafüggőségét Moszkvától, addig Orbán ennek az ellenkezőjét teszi.

Emellett megjegyezte azt is, hogy az elmúlt hetekben a kormányfő újjáélesztette az orosz Roszatom új atomerőművének projektjét. Magyarország nemzeti energiavállalata, a MOL pedig szemérmetlenül importál olcsó orosz olajat, tetemes profitot garantálva. Cserébe a magyarok Európa legolcsóbb üzemanyagát élvezhetik, amelynek literenkénti ára 1,20 euró.”

 – adott választ Demkó Attila, a Honvédelmi Minisztérium egykori tisztviselője, aki ma a Mathias Corvinus Collegium geopolitikai tanulmányi központját vezeti.

– tette hozzá.

Nyitókép: ATTILA KISBENEDEK / AFP

Összesen 222 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hydra Esus
2022. július 13. 23:01
Röhejes, amit ez a gennyláda, budipapírra írt sajtóvégtermék összehazudozik. A gloire nemzetének országából bevándorlók pöcegödre lett.
darling
2022. július 13. 21:14
Ó, a Le Monde a francia baloldal házi olvasmánya! Ők olvassák... A Yaleurs Actuelles, a Boulevard Voltaire, a Le Causer, a Li Figaro stb online olvashatók, ezeken kell tájékozódni, egyik hozza a másukat! A vájtfülűbbeknek: a ripost laique, a frdesouche is szélesíti a vélemény-horizontot. És a kommentjeik... A Le Monde a Soros-féle szennylap, kézivezérléssel... Azért van híre Mo-on, mert a szoc. időkben itthon ezt istenítette a párt és a kormány. Ennyi.
Innogreen23
2022. július 13. 19:49
De most őszintén, kit a faszt érdekel egy jelentéktelen harmadosztályúvá züllesztett Le'monde? Azért mert vmikor egy meghatározó sajtótermék volt. Most ott tart hogy a bevándorló homoki niggerek járatják wc papírnak. De ha már hallat magáról, akkor mondjuk ajánlanám neki a működés képtelem mikron kabinetet baszogatni. Nem Magyarországot.
Takagi
2022. július 13. 17:43
Csigazabáló neomarxisták.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!