Új szintre lép a hadviselés: a mesterséges intelligenciát tanítanák be az ukránok az oroszok ellen
Az ukránok több millió órányi drónfelvétel segítségével tanítanák be a mesterséges intelligenciát, hogy segítse őket a harctéren.
Akkor sétált ki, amikor a német külügyminiszter, Annalena Baerbock beszélni kezdett.
Az orosz külügyminiszter idő előtt távozott a vezető gazdaságokat tömörítő G20-ak találkozójáról, miután kijelentette, hogy Oroszország ukrajnai inváziója nem felelős a globális éhínségválságért, és az Oroszország elszigetelésére irányuló szankciók hadüzenetnek minősülnek. – írja a The Guardian.
A pénteki találkozó volt Szergej Lavrov első közvetlen konfrontációja a nyugati vezetőkkel azóta, hogy Oroszország megindította az Ukrajna elleni támadást. Az eseményen továbbá azzal vádolta a nyugatot, hogy őrjöngő kritikával illeti Moszkva szerinte jogos lépéseit.
A G20-ak idei elnöki tisztségét betöltő Indonézia által rendezett Balin tartott találkozón Lavrov szigorú, bár rövid előadásában így fogalmazott:
Ha a Nyugat nem akarja, hogy tárgyalásokra kerüljön sor, hanem azt kívánja, hogy Ukrajna a csatatéren győzze le Oroszországot, akkor talán nincs miről beszélni a Nyugattal.”
A külügyminiszter elmondta, azért jelent meg a csúcstalálkozón, hogy benyomást szerezzen arról, „hogyan liheg a Nyugat”. Szerinte nyilvánvaló volt, hogy a Nyugat nem arra használja a G20-at, amire létrehozták és a fejlődő országok résztvevői nem támogatták ezt a megközelítést.
Továbbá megjegyezte: a beszédek egy része színházi hatásra készült, és erre a leköszönő Boris Johnsont hozta fel példaként:
Mindenki azt mondta, hogy Oroszországot el kell szigetelni. De eddig a saját pártja szigetelte el Boris Johnsont.”
Nyitókép: RUSSIAN FOREIGN MINISTRY / SPUTNIK VIA AFP