Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Bármilyen forgatókönyvre felkészültek, reagált az ukrán elnöki tanácsadó a fehérorosz hadgyakorlat meghosszabbításának hírére.

„Bármilyen forgatókönyvre felkészültek a belaruszok részéről” – ezt mondta szombaton Mihajlo Podoljak elnöki tanácsadó, írta meg az Index. Azt írják, a politikus arra reagált, hogy Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök nemrég egy héttel meghosszabbította az országban végrehajtott hadgyakorlatot, amely így nem ért véget július 1-jén, hanem július 9-éig tart majd.
Podoljak ezzel kapcsolatban azt mondta: csak spekulálni tudnak azzal kapcsolatban, hogy mi lesz a kövektező napokban a belarusz határon. „Értjük, hogy mi történik Belarusz területén, és készek vagyunk bármilyen forgatókönyvre.

Defenzív szempontból mindenünk megvan az ukrán–belarusz határon, készen állunk”
– fogalmazott az ukrán politikus.
Közalkalmazottak a háborúban?
Hozzátették: mindeközben Andrij Szadovij, Lviv polgármestere egy találkozót hívott össze a város katonai és civil vezetőivel, ahol arról egyeztettek, hogy milyen lépéseket tehetnek azért, hogy egy esetleges offenzíva esetén megvédhessék magukat a belaruszoktól. Többek közt arról esett szó, hogy a területvédelmi egységeknél szolgáló önkénteseket készítenék fel alaposabban a harcra,
Kép forrása: Twitter