Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett

A múlt heti uniós csúcs komoly eredményeket hozott Magyarországnak. A szuverenista erők már nincsenek egyedül az Európai Unióban.

Az ukrán külügyminiszter nem finomkodott.

Dmitrij Kuleba ukrán külügyminiszter a Forbesnak adott interjújában jelentette ki, hogy Kijev csak azt követően lesz kész a tárgyalásokra Moszkvával, hogy az utóbbi vereséget szenvedett a csatatéren. Úgy fogalmazott, először meg kell változtatni a helyzetet a fronton, és csak ezt követően lehet bármiről is beszélni.
Leszögezte: mindenki megérti, hogy a tárgyalások közvetlen összefüggésben vannak a fronton kialakult helyzettel, éppen ezért külügyminiszterként rendre azt mondja Ukrajna minden szövetségesének, hogy

hangsúlyozva, hogy ellenkező esetben „ismét az ultimátumok jönnek elő” . Kuleba rámutatott, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök számára ez elvi kérdés, és bár nem zárja ki az esetleges jövőbeli tárgyalások lehetőségét, jelenleg ennek nincs semmi alapja, tekintettel Oroszország végtelenül agresszív viselkedésére. Hozzátette, Zelenszkij mindezt több alkalommal is világosan az értésére adta a világ vezetőinek, akik azt sugallták, hogy tárgyalásokkal le lehetne zárni a háborút.
Nyitókép: MTI/AP/Olivier Matthys