Nem lehet egyszerre felvenni Ukrajnát az EU-ba és megbüntetni a lengyel kormányt, írja a Politico elemzése.
Két vendégszerző azt jósolja az amerikai híroldal európai kiadásában, hogy a lengyel jogállami válság, illetve az ukrán háború átalakítja az egész uniót. Stefan Auer és Nicole Sciclune egyaránt tanársegéd Hongkongban, csak egyikük a városi egyetemen, a másik pedig az ottani baptista egyetemen.
Úgy vélik, hogy Lengyelországban kétségtelenül nagyot rontott a demokrácia minőségén a jogállam a felrúgása, ami egyben destabilizálta Európa alkotmányos berendezkedését.
A viszályt azonban sem Varsó, sem Brüsszel nem tudja megnyerni, különösen most, hogy folynak a harcok Ukrajnában.
Kifejtették azt is, hogy ez nem az az unió, amely képes volna megmenteni a lengyel demokráciát a PiS-kormánytól. A szervezet ellenben ügyletet köt Törökországgal és Líbiával, nehogy a menekültek elérjék Európa partjait. Továbbá végtelen megszorításokat kényszerít rá Görögországra, mert az adósságkönnyítés politikai okokból kivitelezhetetlennek minősült. És nem engedélyezi, hogy bárki gyártsa a Covid-elleni oltásokat.
Azon felül tagja Magyarország és Lengyelország.
A bírálók persze tisztában vannak ezekkel a hiányosságokkal, Ám tévednek, ha mindezért a politikai akarat hiányát okolják, noha az Európai Tanács felvizezi, a Bizottság pedig habozik bevetni a rendelkezésre álló eszközöket. A válság valójában politikai természetű, nem lehet megoldani jogi vagy más, technokrata eszközökkel – tették hozzá.
„Ukrajna aligha áll jobban az igazságszolgáltatás függetlensége,
a politikamentes államapparátus vagy a szabad sajtó dolgában, mint Lengyelország.
De ez nem akadályozhatja meg az EU, illetve annak tagországait abban, hogy segítsenek Kijevnek, vagy bevegyék teljes jogú tagként, amint vége a háborúnak. Ha a földrész szabad és egységes akar maradni, akkor Ukrajnának felül kell kerekednie Oroszországon” – fogalmaznak az elemzésben.
Ám a fegyveres viszály, valamint a lengyel kihívás várhatóan felülírja az európai összefogást. Az eredmény egy heterogénebb Európa lesz, amelyben a politikai egyezségek keresztezik a jog közvetlen alkalmazását – és ez káros engedménynek ígérkezik – hangsúlyozza a Politico vendégkommentárja.
Nyitókép: AFP