Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

„Az iskoláinkban kialakult vészhelyzetekben másodpercek számítanak, és tragédiák lennének megelőzhetők” – mondta az egyik republikánus képviselő.

Ohio államban egy olyan törvénytervezetet készülnek elfogadni, amely lehetővé tenné, hogy a tanárok és más iskolai alkalmazottak fegyvert viseljenek az iskolákban, miután elvégezték egy gyorsított, legfeljebb 24 órás alapkiképzést – írja a Reuters.
A javaslat támogatói azt remélik, hogy a felfegyverzett tanárok csökkentik az iskolai lövöldözések gyakoriságát. Szerintük ez lehetővé tenné az iskolai személyzet számára, hogy már a rendőrség közbelépése előtt szembeszálljon egy fegyveres támadóval. Ugyanakkor a törvényjavaslat ellenzői, köztük tanári szakszervezetek és az állami rendőrtisztek fő szakszervezete szerint a javaslat csak még veszélyesebbé tenné az iskolákat a gyerekek számára.

Az ohiói törvényjavaslatot tíz nappal azután véglegesítették, hogy egy gépfegyveres tinédzser megtámadott egy iskolát a texasi Uvaldéban. A mészárlásban tizenkilenc diák és két tanár vesztette életét. Erről az iskolai lövöldözésről itt írtunk bővebben.
A törvényjavaslat felülbírál egy tavalyi ohiói legfelsőbb bírósági határozatot, amely előírta, hogy a tanároknak a rendőrök képzésével egyenértékű, több mint 700 órás fegyverhasználati képzésben kell részesülniük. Ha a kormányzó aláírja a törvényt, akkor a törvény legalább 24 órás képzési kötelezettséget írna elő azon tanárok számára, akik önként vállalják, hogy fegyvert viselnek az iskolákban – írja az ABC News.
A törvényt a republikánus irányítású ohiói közgyűlés a héten már elfogadta. „Az iskoláinkban kialakult vészhelyzetekben másodpercek számítanak, és tragédiák lennének megelőzhetők” – mondta Thomas Hall képviselő, a törvényjavaslat egyik támogatója. A javaslat szerint a fegyvert viselő tanároknak egy háttérellenőrzésen is át kellene átesniük, és minden évben egy 8 órás kiegészítő képzésen kellene részt venniük.
A nyitókép illusztráció. Forrása: Michal Fludra / NurPhoto / AFP