Füllentett az edző – senki sem tudja pontosan, mi történik Barcelonában

Nagyon úgy tűnik, hogy a klub egyik játékosa súlyos lelki problémákkal szenved.

76-an megsérültek.

Legalább 18 afrikai bevándorló meghalt, amikor egy nagyjából kétezer fős tömeg megpróbált betörni az észak-marokkói Melilla spanyol enklávéba – közölték a marokkói hatóságok.
A spanyol oldal beszámolója szerint egy nagyjából kétezer főből álló migránstömeg közelítette meg péntek hajnalban a spanyol enklávé határát, közülük mintegy 500 embernek sikerült bejutnia a határellenőrzési területre, miután ollóval átvágtak egy kerítést.

A marokkóiak közlése szerint 13 ember halt bele az betörés során szerzett sérüléseibe, 5 további mellett, akiknek a halálhírét a nap folyamán korábban már megerősítették.
Az egész eseménysorozat összesen 140 rendészeti alkalmazott és 76 bevándorló megsérülését eredményezte.
A határ másik oldalát felügyelő spanyol polgári gárda azt közölte, nincs információjuk a történtekről, ezért Marokkóhoz irányították a megkereséseket.
A spanyol enklávé és a szomszédos marokkói Nador város határán szombaton kora reggel már nyugalom volt, rendőri intézkedés nélkül – jelentették az AFP-s újságírók.
Nyitókép: MTI/AP/Javier Bernardo