Érzik a vesztüket Brüsszelben: már az első lépés után mindent elvesztett Von der Leyen

Orbán Viktor szerint egy pillanat alatt politikai földrengést idézhetnek elő az uniós vezetők.

Félnek a litvánok az oroszoktól, így vettek pár ágyút. Szerintük ezzel jelentősen megerősödnek.

Litvánia megállapodott Franciaországgal 18 ágyú vásárlásáról – jelentették be hétfőn a két fél védelmi miniszterei, írja az Index. Hozzátették: Litvánia, az Európai Unió és a NATO tagjaként, további 300 millió eurót (120 ezer millió forint) ad a 2022-es védelmi költségvetésébe, mivel az ukrajnai háború miatt „felerősödtek a biztonsági félelmek”.
Arvydas Anusauskas litván védelmi miniszter francia kollégájával, Sebastien Lecornuval a közös fotó mellett ezt írta a Twitteren:

„Litvánia 18 Caesar Markt II típusú ágyút fog vásárolni Franciaországtól.
Ezek jelentősen megerősítik a litván fegyveres erők védelmi képességeit.”
A Guardian arra emlékeztetett, hogy Litvánia, Lettország és Észtország NATO-tagok és a volt Szovjetunió részei, mind katonai felszereléssel és humanitárius segélyekkel álltak Ukrajna védelmére. Litvánia katonai szállítmányokat küldött, köztük Stinger légvédelmi rakétákat, aknavetőket, puskákat, lőszert és egyéb felszereléseket. A litvánok több mint ötmillió eurót is összegyűjtöttek, hogy Ukrajnának egy újabb Bayraktar drónt vásároljanak, írják.
Kép forrása: Twitter