Kínai elnök: Kína kész hozzájárulni az ukrajnai válság rendezéséhez

2022. június 15. 15:48

Peking tartózkodik Oroszország Ukrajna elleni támadásának elítélésétől, és több alkalommal tiltakozott a szankciók alkalmazása ellen.

2022. június 15. 15:48
null

Kína kész a továbbiakban is hozzájárulni az ukrajnai helyzet megfelelő rendezéséhez – jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök szerdán, amikor telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

A kínai külügyminisztérium közleménye szerint Hszi Ukrajnát illetően elmondta: Kína a kezdetektől fogva önállóan alkotott véleményt a kérdésben, figyelembe véve annak történelmi hátterét, és mérlegelve érdemeit. Leszögezte:

Kína mindig is a világbéke és globális gazdasági rend stabilitásának előmozdítására törekedett.

A kínai elnök szerint minden félnek felelős módon kell lépéseket tennie az ukrajnai válság megfelelő megoldásáért.    

Peking tartózkodik Oroszország Ukrajna elleni támadásának elítélésétől, és több alkalommal tiltakozott a szankciók alkalmazása ellen. A kínai elnök úgy értékelte, hogy a zűrzavarral és változásokkal teli globális környezetben a kínai-orosz kapcsolatok megőrizték fejlődési lendületüket. A két ország közötti kereskedelem stabil ütemben halad előre - tette hozzá, megemlítve a teherforgalom előtt a múlt pénteken megnyitott, az oroszországi Blagovescsenszket a kínai Hejho-val összekötő közúti híd átadását.    

Hszi kijelentette:

Kína kész előmozdítani az Oroszországgal folytatott pragmatikus együttműködést.

A kínai elnök reményét fejezte ki, hogy Kína a továbbiakban is számíthat az orosz fél támogatására egyebek mellett olyan kulcsfontosságú érdekeket és kérdéseket illetően, mint a szuverenitás és a biztonság, és kész viszonozni a támogatást e területeken. Kína emellett továbbá mélyítené a stratégiai együttműködést, valamint erősítené a kommunikáció összehangolását a többi közt olyan nemzetközi fórumokon, mint az ENSZ, a BRICS-országok és a Sanghaji Együttműködési Szervezet.    

A közlemény szerint Putyin szintén úgy értékelte, hogy a kínai-orosz pragmatikus együttműködés idén stabilan fejlődött. Oroszország támogatásáról biztosította Hszi-t a kínai fél által javasolt globális biztonsági kezdeményezést illetően. Putyin emellett tiltakozását fejezte ki minden olyan erő ellen, amely Hszincsiang, Hongkong vagy Tajvan kérdését „ürügyként felhasználva Kína belügyeibe avatkozik”. Hozzátette: Oroszország kész erősíteni a multilaterális együttműködéseket Kínával, hogy hozzájárulhasson egy „igazságosabb és méltányosabb nemzetközi rend” kialakításához.

(MTI)

Nyitókép: MTI/AP/Hszinhua/Li Hszueren

Összesen 148 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
RasPutin
2022. június 15. 17:27
Vietnamnak még mindig félni kell az agresszor Kínától? Attól a Kínától aki abban reménykedett, hogy az USA elleni háborúban legyengült Vietnam és orvul megtámadta.
feketeviraag
2022. június 15. 17:12
.
balbako_
2022. június 15. 17:11
Európa onnan is kikopik.
fogas paduc
2022. június 15. 17:08
Az oroszokat az usa a kínaiak keblére hajtotta. Csak azt nem értem még, hogy ez miért is jó nekik. Hacsak nem mazochisták...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!