„Hollandiában évente több ezer kiskorút toboroznak bűnözőnek különböző bűnszervezetek” – állapította meg a gyermek-és emberkereskedelem elleni holland központ (CKM) csütörtökön közzétett tanulmányában.
Az NlTimes hírportál szerint a tanulmányt a belbiztonsági és igazságügyi minisztérium rendelte meg, és egyebek között az áll benne, hogy az elmúlt két évben 2500 kiskorút hálóztak be és kényszerítettek bűncselekmények elkövetésére, például lopásra, kábítószer-kereskedelemre, prostitúcióra. Hivatalosan viszont a hatóságok mindössze 68 esetről tudtak ugyanebben az időszakban. Shamir Ceuleers, a CKM szóvivője szerint ez arra enged következtetni, hogy a kiskorúak bűnözésbe való bevonása többnyire láthatatlan marad a hatóságok előtt. „Ha nem sikerül azonosítani és megvédeni ezeket az áldozatokat, akkor jó esély van arra, hogy a bűnözői világban maradnak” – tette hozzá. Véleménye szerint a probléma kezeléséhez fontos felismerni, hogy „nem mindenki cselekszik önként, aki bűncselekményt követ el".