A vezérkari főnök szerint Finnország kész harcolni Oroszország ellen 

2022. június 22. 16:07

Timo Kivinen hangsúlyozta: hazája jelentős fegyverkészleteket halmozott fel.

2022. június 22. 16:07
null

Finnország évtizedek óta felkészült egy esetleges orosz támadásra, amely így heves ellenállásba ütközne – jelentette ki szerdán a finn vezérkari főnök. Timo Kivinen tábornok hangsúlyozta, hogy bár hazája jelentős fegyverkészleteket is felhalmozott,

a háború esetén a legfontosabb mégis az emberek eltökéltsége lenne.

 „A legfontosabb védelmi vonal a két fül között húzódik, ahogy azt jelenleg az ukrajnai háborúban is látjuk. Következetesen fejlesztettük védelmi rendszerünket, mégpedig éppen az Ukrajnában is felhasznált hadi technikát, azaz a tűzfegyvereket, fegyveres egységeket és légvédelmet” – magyarázta Kivinen.

 A tábornok emellett pozitívan nyilatkozott a NATO-tagsággal járó közös légtérellenőrzési gyakorlatokról, amelyek szerinte a finn védelmet is erősítenék, valamint méltatta a szervezet azon elvét, mely szerint ha egyik tagországukat megtámadják, a többi a segítségére siet. Mindazonáltal leszögezte azt is, hogy „Finnország védelméért a legnagyobb felelősséggel továbbra is a finnek tartoznak”.    

Finnország és az egykori Szovjetunió két háborút is vívott egymással a múlt században: az 1939 végén indított, téli háborúban és az 1941-ben kirobbant, folytatólagos háborúban körülbelül 100 ezer finn vesztette életét, de a Szovjetunió ennél jóval nagyobb veszteségeket volt kénytelen elkönyvelnie, annak ellenére, hogy mindkét fegyveres konfliktus szovjet győzelemmel ért véget. A két országnak 1300 kilométeres közös határa van.    

(MTI)

Fotó: Afp / Anders Wiklund / TT News Agency   

Összesen 88 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dezsőke
2022. június 23. 14:14
egyelek má meg benneteket arany krumplibogaraim, ha má nem bírt el veletek a koronavírus, nyírjátok má ki egymást
gonterl
2022. június 23. 10:39
Egy országot nem a politikusai, hadastyánjai, hanem a lakói jellemeznek. Ezek egy részének a nevében mindig az aktuális "ai"-k nyilatkoznak.
europész
2022. június 22. 23:04
Öregapám mondta:ha a kecskének túl jól megy akkor biztosan rá fog menni a jégre.A finneket is ehhez a kecskére hasonlítom.El lehet képzelni mit fog szenvedni a jégen egy kecske.
Akitlosz
2022. június 22. 20:30
De minek, ha nem muszáj? Miért akar Finnország háborút? A NATO nem nagyobb biztonságot nyújt, hanem nagyobb veszélyt. Magyarország sohasem ment volna Afganisztánba, Irakba háborúzni, ha nem lenne NATO tag.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!