Ferenc pápa szerint az ukrajnai háborút nem szabad „a jó és a rossz” összecsapására leegyszerűsíteni

2022. június 14. 13:34

A katolikus egyházfő egy újságírókkal folytatott beszélgetésben úgy vélekedett, hogy az ukrajnai helyzet nem fekete-fehér.

2022. június 14. 13:34
null

Ferenc pápa a jezsuita média munkatársaival találkozott még májusban, a beszélgetés tartalmáról kedden adott hírt a La Stampa című olasz napilap. A katolikus egyházfő brutálisnak, kegyetlennek és ádáznak nevezte az Ukrajnában harcoló orosz hadsereget, míg a „bátor ukránoknak” a túlélésért folytatott küzdelmét méltatta.

Az oroszok azt gondolták, egy hét alatt végeznek, de elszámították magukat. Egy olyan bátor néppel kerültek szembe, amely megharcol a túléléséért, a történelem során több ilyen harcot is megvívott”

– fogalmazott a pápa.

Elmesélte, hogy néhány hónappal az orosz támadás megindítása előtt találkozott egy „bölcs államfővel”, aki aggodalmát fejezte ki neki amiatt, hogy a NATO „Oroszország kapujánál csahol, miközben nem fogja fel, hogy Oroszország nem engedi meg egyetlen más hatalomnak sem, hogy közelítsen hozzá, és ez a helyzet akár háborúhoz is vezethet”. Ferenc pápa szerint ez a politikus, akit nem nevezett meg, „értette a jeleket”. Ezzel kapcsolatban aztán az egyházfő úgy fogalmazott, hogy „nem látjuk a teljes dráma minden elemét a háború mögött, amelyet esetleg egy bizonyos módon provokálhattak vagy nem akadályoztak meg”.

Határozottan elutasította azt az elméleti feltevést, hogy emiatt a nézete miatt akkor őt Putyin-pártinak lehetne tekinteni. „Nem vagyok az. Leegyszerűsítő és téves lenne ilyesmit állítani” – mondta. Az egyházfő továbbá „elborzasztónak” nevezte, hogy Oroszország a háborús konfliktusban csecsen és szíriai zsoldosokat is bevet. Ferenc pápa reményét fejezte ki a beszélgetés során, hogy szeptemberben Kazahsztánban, a világvallások kongresszusán találkozhat majd Kirill orosz pátriárkával.

(MTI)

Nyitókép: Massimiliano Migliorato / CPP / Hans Lucas / AFP

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dezsőke
2022. június 14. 20:20
békét
NeMá
2022. június 14. 16:41
ZldFOS színű :) Független objektív :)
Box Hill
2022. június 14. 16:37
Már csak azért sem, mert a rossz és a rossz összecsapása.
pilum
2022. június 14. 16:34
De.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!