Böjte Csaba az elítélt nevelőről: Azon vagyunk, hogy ilyesmi ne történhessen meg még egyszer

2022. június 29. 19:48

„Hatezer gyermeket neveltünk fel, a most napvilágot látott ügy pedig példa nélküli” – fogalmazott Böjte atya.

2022. június 29. 19:48
null

„Amint tudomást szereztem arról, hogy visszaélések történhettek, egyből a hatóságokhoz fordultam. Megdöbbentett, mindaz, ami kiderült és magam sem tudom rá a magyarázatot. K.Sz. rendszeresen részt vett képzéseken, semmi jele nem volt annak, hogy ilyeneket csinál, de a gyerekeken sem vettünk észre semmit” – jelentette ki a Magyar Hangnak Böjte Csaba, miután egykori beosztottját harminc év börtönre ítélte szerdán a csíkszeredai bíróság.

A dévai Szent Ferenc Alapítványnál nevelőként dolgozó férfi az ügyészek szerint tíz éven keresztül, 2007 és 2017 között rendszeresen és akadálytalanul bántalmazta szexuálisan és fizikailag a rábízott gyermekeket. A vádiratban 36 bűncselekmény szerepel, a legsúlyosabb a többrendbeli nemi erőszak, a volt nevelő ellen 15 fiú vallott.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Böjte szerint az ügynek komoly tanulságai vannak, az áldozatok egy életre szóló traumát szenvedtek el.

„Mi Isten nevében fogadjuk be és neveljük a gyerekeket. Hatezer gyermeket neveltünk fel, a most napvilágot látott ügy pedig példa nélküli.

A történtekben nekünk is van felelősségünk, azon vagyunk, hogy ilyesmi ne történhessen meg még egyszer

– tette hozzá.

Fotó: Földházi Árpád

Összesen 246 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kegyes urunk Karolus
2022. június 30. 22:07
Nem tudom, mi igaz a történetből, de az, hogy a féreg 10 éven keresztül csinálhatta sz ocsmányságait, rengeteg kérdést felvet.
Válasz erre
0
0
budapesti
2022. június 30. 13:50
Azt is számításba kell venni, hogy miután tavasszal az elégetett levélszavazatok ügyében a Dull-banda bizonyítottan hazudott - méghozzá igen ravaszul kitervelt módon (és ezért mindeddig a hajuk szála se görbült, ki tudja, miért) - a hitelességük ezek után nulla. Senki sem tudja, hogy az általuk leírt és közzé tett állításokból mi igaz és mi hazugság. Mi nem vagyunk abban a helyzetben, hogy mindennek újra alaposan utána nyomozzunk. Csak azt tudjuk róluk, hogy bármilyen hazugságra kész rosszindulatú politikai szélhámosok és propagandisták. Azt is lehet tudni, hogy akkor a román médiával és rendőrséggel szorosan együttműködve hoztak össze egy olyan komoly politikai manipulációt, amely - ha le nem lepleződik - érdemben torzíthatta volna a magyar választási eredményeket. (Akkor még nem lehetett előre tudni, hogy nem éppen ezen az ügyön múlik-e esetleg akár a "felesen alkotmányozó" Gyurcsány-diktatúra bevezetése.) Tehát a román hatóságokkal és újságírókkal közösen elkövetett politikai terrorista akció volt az Magyarország ellen. Most új célpont után néztek Erdélyben. Most sem lehet tudni, hogy nem működtek-e együtt ravaszul manipulatív módon rendőrséggel, hatóságokkal. Nem tudjuk, milyen valótlanságokat, ferdítéseket adnak egyesek szájába és milyen lényeges információkat hallgatnak el. Csak azt, hogy az egyházellenesség terjesztése mind nálunk, de még inkább Erdélyben egy ballib szempontból rendkívül hasznosnak és kívánatosnak minősülő politikai cél, és hogy a joggal köztiszteletben álló Csaba testvér ideális támadási célpont. Így aztán mi sem röhejesebb és undorítóbb úgy idézgetni a propaganda-anyag cikküket, mint a Bibliát, aminek minden szava "szentigaz" - és bizonyítja, hogy Csaba testvér "tettestársként bűnrészes volt a szegény gyerekeknek szánt adományok ellopásában", vagy "szexuális bántalmazások eltitkolásában". Emlékeztet ez az ügy az ausztrál Pell bíboroséra, aki ellen az ottani ballib média egy emberként folytatott hisztérikus rágalomkampányt, amivel végül sikerült elérniük, hogy egy évet ült ártatlanul - mielőtt az ottani Legfelsőbb Bíróság egységes döntéssel felmentette.
Válasz erre
3
2
annamanna
2022. június 30. 06:15
"Minden szál Csaba testvérnél fut össze Abban minden általunk megszólaltatott egyetértett, hogy Csaba testvér a központi figurája a teljes intézményrendszerének, és semmi nem történhet az ő tudta kívül: „Ha valakinek eltörik a kisujja vagy megbukik, arról Csaba testvérnek mindenképpen tudnia kell” – mondja Kolozsvári Tibor. minden egyes otthonba személyesen Böjte Csaba alkalmazza az embereket, anélkül senki nem dolgozhat ott, hogy előzőleg a ferences szerzetes el ne beszélgetne vele. a Dévai Szent Ferenc Alapítványnál nevelőnek lenni nem túl vonzó életpályamodell, ugyanis a fizetés minimálbér közeli."
Válasz erre
3
1
annamanna
2022. június 30. 06:15
"Kászonimpérben azt mondták, az akkor ott dolgozóknak bűntudata volt, amiért nem vették észre korábban a jeleket, például, hogy a gyerekek közül soknak szélsőségesen megváltozott a viselkedése. A rendőrség magyarázta meg később nekik, hogy valószínűleg a gyerekek azért nem akartak beszélni, mert K. Sz. megfenyegette őket, hogy megöli őket és a családjukat. Van azonban egy nyugtalanító tény, mégpedig az, hogy az eddigi tudásunk alapján a kászonimpéri gyerekek még évekig nem kaptak segítséget, miután K. Sz. már távozott onnan. Ekkor ugyanis az ügyészség már nyomozott ellene, azok a gyerekek pedig, akik egy felhételezett szexuális agresszorra voltak bízva évekig, nem kaptak megfelelő kivizsgálást, figyelmet."
Válasz erre
1
2
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!