sem a nemzetközi jogi következtetések levonását.
A különbizottság elnöke ugyanakkor elismerte: az eddig rendelkezésre álló információk és területi vizsgálatok azt valószínűsítik, hogy súlyosan sérülhettek a területen élők emberi jogai, és emberiség elleni bűncselekmények történhettek. A nemzetközi vizsgálóbizottságot az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa hozta létre még májusban, s a bizottság június 7-e óta vizsgálódik a térségben.
A Bucsában, Harkivban és Szumiban tett látogatások során a különbizottság tagjai a helyi önkormányzatok és a polgári lakosság képviselőivel is többször találkoztak. A testület egyik tagja, Pablo de Greiff azt mondta a sajtótájékoztatón, hogy egyelőre különbséget kell tenni az eddigi tanúvallomások állításai és a között, hogy mennyire lehet megalapozott, felelős döntésre jutni a megtörtént cselekmények minősítését és jogi következményeit illetően.