A külügyminiszter kifejtette: a Magyarország által felajánlott segítség öt elemből áll. Először is Magyarország készen áll, hogy egy iskola és kórház újraépítésében részt vegyen Kijev térségében, de ha Ukrajna más helyszínt szeretne, akkor ehhez alkalmazkodni fogunk – mondta.
Közölte: mivel egyre több belső menekült van Ukrajnában, aki a háború elől Ukrajna nyugati részébe érkezik, Magyarország számukra mobil otthonokat biztosít, ezeknek a szállítását bármikor el tudjuk kezdeni. Harmadik elemként Magyarország ezer ösztöndíjas helyet ad Ukrajnából érkező diákoknak, hogy folytathassák egyetemi tanulmányaikat – mondta.
Úgy folytatta, Magyarország sebesült ukrán katonáknak biztosít ellátást magyar kórházakban, számbeli korlátozás nélkül. Végül pedig lehetővé teszi 130 ezer gyermek ellátását speciális kórházakban – tette hozzá. Szijjártó Péter jelezte, az öt elem együttes értéke 37 millió eurót tesz ki.
A tárcavezető felszólalását alább tekintheti meg: