Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Jól indul Friedrich Merz pártelnöksége.

18 órakor fejeződött be a tartományi választás az észak-németországi Schleswig-Holstein tartományban. A német kutatóintézetek a hivatalos végeredmény előálltáig folyamatosan frissítik a már összeszámolt szavazatokból kivetített eredményt.
A német közmédia nyolcórás kivetített eredményéből világosan látszik, hogy a Kereszténydemokrata Unió (CDU) óriásit nyert a tartományban. A pártot január vége óta vezeti Friedrich Merz, aki a 43,3 százalékos győzelemre vitte pártját az első választásán. Ez az eredmény öt évvel ezelőttinél 11,3 százalékkal jobb, és a kivetített eredmény szerint épp ugyanennyi támogatót veszített az országos szinten kormányzó Német Szociáldemokrata Párt (SPD), amely 16 százalékot ért el. A szociáldemokraták a rengeteg szavazón kívül a második helyüket is elvesztették a tartományban, a 17,7 százalékot elérő, 4,8 százalékot erősödő Zöldek ugyanis megelőzték őket.

A negyedik helyre befutott Szabad Demokrata Párt (FDP) kis híján megfelezte támogatottságát, 6,4 százalékos eredmény mellett 5,1 százalékot veszített az előző választáshoz képest. Erősödött a tartomány regionális pártja, a Dél-schleswigi Választói Szövetség (SSW) is, 5,8 százalékos eredményük a múltkorinál 2,5 százalékkal erősebb. Az Alternatíva Németországnak (AfD) három bejutott képviselője már az előző ciklusban sem tudott frakciót alapítani, mostani 4,7 százalékos, az előzőnél valamelyest (-1,2 százalék) gyengébb eredményükkel azonban valószínűleg teljesen kiesnek majd a tartományi törvényhozásból. A Balpárt (Linke) nem kapott említésre méltó mennyiségű szavazatot.
Daniel Günther regnáló CDU-s tartományi miniszterelnök tehát biztosan hivatalában marad, és jelenlegi két koalíciós partnere, a Zöldek és az FDP közül csak egyet kell megtartania – 34 mandátumával ugyanis egy képviselő híján önmagában is abszolút többsége lesz.
Csúnyát bukhat a német baloldal Schleswig-Holsteinben
Címvédésre készülnek a kereszténydemokraták az észak-németországi Schleswig-Holsteini tartományi választásán, ahol úgy tűnik, a választók megbüntethetik a baloldalt a háború ügyében bemutatott határozatlanságáért is. Bővebben is érdekel!
Nyitókép: MTI/EPA pool/Filip Singer