Mini NATO alakul Európában, hogy megkerüljék Magyarországot – a végcélt is megfogalmazták

Mindenáron csapatokat akarnak küldeni Ukrajnába.

Kim Dzsong Un „szolidaritását fejezte ki az orosz nép ügye iránt, hogy felszámolják az ellenséges erők politikai és katonai fenyegetéseit és zsarolását”.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető gratulációt küldött Vlagyimir Putyin orosz elnöknek Oroszország győzelmének napján, amelyben kifejezte országa „szilárd szolidaritását” Moszkvával – írja a KCNA észak-koreai hírügynökség.
Május 9-én küldött levelében Kim
szilárd szolidaritását fejezte ki az orosz nép ügye iránt, hogy felszámolják az ellenséges erők politikai és katonai fenyegetéseit és zsarolását”.
Az észak-koreai vezető emellett „meggyőződését fejezte ki, hogy a két ország közötti stratégiai és baráti kapcsolatok folyamatosan fejlődnek”.
Észak-Korea a közelmúltban kiemelte szoros kapcsolatait Oroszországgal, és nyilvánosan támogatta Moszkvát Ukrajna elleni inváziója miatt. Februárban az Egyesült Államok és a Nyugat „hegemón politikáját” tette az ázsiai ország felelőssé az ukrajnai konfliktusért.
Nyitókép: MTI/EPA/Pool/Szergej Ilnyickij