Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Mint ismert, Putyin korábban „villámgyors” megtorlásra figyelmeztetett, ha a Nyugat közvetlenül beavatkozik az ukrajnai konfliktusba.

Oroszország szerdán nukleáris képességű Iskander mobil ballisztikus rakétarendszerek szimulált „elektronikus kilövéseit” gyakorolta – idézi az orosz védelmi minisztérium közleményét a Guardian. A lap szerint az orosz erők egyszeri és többszöri csapásokat gyakoroltak szimulált célpontokra, repülőterekre, védett infrastruktúrára, katonai felszerelésekre és egy álellenség parancsnoki állásaira.
Az „elektronikus” kilövéseket követően a katonák manővert hajtottak végre, hogy megváltoztassák pozíciójukat „egy esetleges megtorló csapás elkerülése érdekében” – tette hozzá a minisztérium.
A harci egységek gyakorolták a „sugárzási és vegyi szennyeződések körülményei között végzett akciókat is”,
Oroszország nem sokkal azután helyezte készenlétbe a nukleáris erőket, hogy Putyin február 24-én csapatokat küldött Ukrajnába, és az orosz elnök taktikai nukleáris fegyverek bevetésére utalt, „villámgyors” megtorlásra figyelmeztetve, ha a Nyugat közvetlenül beavatkozik az ukrajnai konfliktusba.
Nyitókép: Képernyőfotó (illusztráció)