Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Clément Beaune szerint „őszintének kell lenni”.

Ukrajna csatlakozása az Európai Unióhoz 15-20 évig is tarthat – jelentette ki vasárnap a Radio J rádióadó adásában Clément Beaune uniós ügyekért felelős francia miniszter.
„Őszintének kell lenni. Ha azt mondjuk, hogy Ukrajna 6 hónapon, egy vagy két éven belül belép az EU-ba, akkor hazudunk. Ez nem igaz. 15-20 évig fog tartani, nagyon hosszú lesz. Nem szeretném, hogy illúziókkal és hazugságokkal hitegessük az ukránokat. Ha azt mondjuk nekik, hogy Isten hozott benneteket az EU-ban, de nem olvassák el a szerződés alján az apróbetűs részt, hogy »Hahó, majd 15 év múlva!«, akkor azzal ukránok egész nemzedékeit vezetjük félre” – fogalmazott Beaune.

A miniszter ezzel párhuzamosan arról beszélt, hogy
és amelyről korábban Emmanuel Macron francia elnök is beszélt már. „Ez nem zárt ajtó, hanem nagyon is nyitott” – szögezte le a rádióban a miniszter, kifejtve, hogy ez a közösség kiegészítené az EU-t, és konkrét politikai projekt lehetne olyan országok számára, melyek nem Európa szívében találhatók, de szeretnének közeledni az unióhoz.
(MTI)
Nyitókép: YouTube / Euronews