A pápa moszkvai találkozási lehetőséget kért Putyintól

2022. május 03. 10:27

Ferenc pápa azzal a céllal utazna Moszkvába, hogy kísérletet tegyen a háború leállítására.

2022. május 03. 10:27
null

Ferenc pápa moszkvai találkozási lehetőséget kért Vlagyimir Putyin orosz elnöktől az ukrajnai háború miatt – derült ki a Corriere della Sera című olasz napilap kedden megjelent interjújából, amelyet a katolikus egyházfővel készített. Ferenc pápa a háború kezdetén felkereste az orosz nagykövetséget, hogy magyarázatot kérjen, és felszólítsa Moszkvát a harcok befejezésére. Három héttel később Pietro Parolin bíborossal, a vatikáni diplomácia vezetőjével azt üzente Putyinnak, hogy szeretné meglátogatni őt Moszkvában. 

A pápa elmondta: bár ajánlata továbbra is él, még nem kapott választ, és attól tart, hogy Putyin most nem is akar vele találkozni. Azzal a céllal utazott volna Moszkvába, hogy kísérletet tegyen a háború leállítására. 

A katolikus egyházfő leszögezte: egyelőre nem megy Kijevbe, mert először Moszkvába kell mennie, és Putyinnal kell találkoznia. Ferenc pápa attól tart, hogy az orosz elnök nem fog megállni.

Fegyverkezés

A Corriere della Sera Ukrajna felfegyverzésére vonatkozó kérdésére a pápa azt mondta: mindig is elutasította a fegyverkezési versenyt. Hozzátette: nem tud válaszolni arra, hogy helyes-e az ukránok felfegyverzése, mert ahhoz túl messze van a konfliktustól. Az viszont egyértelmű, hogy Ukrajna területén fegyvereket próbálnak ki – jegyezte meg. A katolikus egyházfő szerint a háborúkat azért vívják, hogy az országok teszteljék az általuk gyártott fegyvereket. Erre szolgált a második világháborút megelőző spanyol polgárháború is – mutatott rá. 

A fegyverkereskedelem botrány, és kevesen lépnek fel ellene

– tette hozzá. 

Ferenc pápa elmondta: negyven perces virtuális találkozón vett részt az orosz ortodox egyházat vezető Kirill pátriárkával, aki az első húsz percben a háború jogosságát igazoló érveket olvasott fel neki. „Meghallgattam, és azt mondtam neki: semmit sem értek ebből. Testvérem, nem az állam papjai vagyunk, nem a politika nyelvét beszéljük, hanem Jézusét. Isten megszentelt népének pásztorai vagyunk. Ezért kell a béke útjait keresnünk, és a fegyverek tüzét beszüntetnünk” – mondta. Kirill pátriárka „nem válhat Putyin ministránsává” – jegyezte meg. A pátriárka nyíltan támogatja az ukrajnai háborút.

Kapcsolódó

Ferenc pápa: Orbán Viktor azt mondta nekem, hogy az orosz tervek szerint május 9-én véget érhet a háború

„Pesszimista vagyok, de minden lehetséges gesztust meg kell tennünk a háború megállítása érdekében” – fogalmazott az egyházi vezető. Bővebben...

(MTI)

Nyitókép: Massimo Valicchia / NurPhoto / AFP

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mokány
2022. május 03. 19:30
Némely szekta , kifejezetten várja a világvégét .
ZagerEvans2525
2022. május 03. 13:46
Putyin még ha esetleg vallásos is, a görögkeleti egyház híve. A római katolikus egyház feje aligha tudja őt meghatni. Tehát inkább egy pópa, mint a pápa. Biden viszont római katolikus hitű. Nagyon szégyellem és biztosan vagyunk még ezzel akár milliárdan is.
Takagi
2022. május 03. 13:12
Késő.
Mandinka
2022. május 03. 12:42
Ja. A papa most h tuggya a végeredményt elismerésfürdőzne.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!