Donyecki bíróság hoz ítéletet az Azovsztal védői ügyében

2022. május 23. 19:36

Az Ukrajnától de facto 2014-ben elszakadt régióban bíróság elé állítják a mariupoli Azovsztal fémműből elvitt ukrán harcosokat.

2022. május 23. 19:36
null

A mariupoli Azovsztal acélműnél kapitulált összes ukrán katonát és külföldi zsoldost a donyecki „népköztársaság” területén tartják fogva, ahol a tervek szerint nemzetközi bíróság ítélkezik majd felettük - jelentette ki Gyenyisz Pusilin, a csak Moszkva által függetlennek elismert donyecki szakadár entitás vezetője a Rosszija 24 hírügynökségnek.

Nem lesz fogolycsere

Pusilin szerint folyik a periratok előkészítése és készül a bíróság alapszabálya. Nem zárta ki annak lehetőségét, hogy lesznek majd közbenső bíróságok is, a második világháborút követő évek gyakorlatának mintájára. A tisztségviselő későbbre ígért tájékoztatást az Azovsztalból távozott külföldi „zsoldosokról”

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a sajtónak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy „aligha lehet beszélni” a mariupoli acélműnél ejtett foglyok Viktor Medvedcsuk ukrán ellenzéki politikusra történő  kicseréléséről, mert az említett személyek „különböző kategóriába” tartoznak. Hozzátette, hogy a fogolycsere állandó folyamat az orosz és az ukrán fél között és a katonák hatáskörébe tartozik. Az ő illetékességükbe utalta annak a kérdésnek a megválaszolását, hogy vajon kicserélnének-e orosz katonákat az Azovsztalban elfogott fegyveresekre.  

Már korábban elmondtuk, hogy Medvedcsuk ukrán állampolgár, nincs köze az Oroszországi Föderációhoz. És nem is katona”

– nyilatkozott Peszkov.

Az Ukrajnában oroszbarátnak minősített és fogva tartott Medvedcsuk kicserélésére elsőként Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tett javaslatot. 

A Rosszija 1 televízió egyik esti adásában elhangzott, hogy Mariupolban több ukrán katona adta meg magát, mint 2014-ben Debalcevénél és 2015-ben Ilovajszknál együttvéve. A mariupoli fémműveknél az orosz invázió során előbb mintegy 1300 tengerészgyalogos, aztán több, mint 2400 fegyveres adta meg magát. A tévécsatorna által megszólaltatott orosz katonai szakértők szerint jelenleg az egyik utolsó, ukrán kézen lévő településért, Szjevjerodonyeckért folynak a harcok a luhanszki szakadár régióban, ahol 8-16 ezer ukrán katonát fenyeget bekerítés.

Kapcsolódó

Moszkva: Elkerülhetetlen a hadbíróság az Azovsztal védői számára

A de facto Donyecki Népköztársaság vezetője szerint ezeknek a katonáknak a kezén „sok-sok civil” vére szárad. Bővebben...

(MTI)

Nyitókép: Dmytro 'Orest' Kozatskyi / AFP

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kelemikes
2022. május 24. 09:02
Szerintem sem gond, nem kell, hogy ugyanazon véleményen legyünk. Igyekezzünk nem lealázón megosztani nézeteinket - szerintem ez előre/jobbá viheti a dolgokat. Különben hiszek, a Megfeszítettben.
balbako_
2022. május 24. 04:57
A bűneik színhelyén ítélik el őket. Nem sok jóval kecsegtet ez a foglyoknak.
fejedlm
2022. május 23. 23:56
Az ukránok ezt nagyon benézték. Minden orosz hadifogolyért fel tudnak ajánlani az oroszok egy ukránt, de minden ukránért nem tudnak az ukránok felajánlani egy oroszt.
artojan
2022. május 23. 22:43
Ez az arc Sárközi a cigány az Egri Csillagokból.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!