Lukasenka: Minszket nem szabad kihagyni a béketárgyalásokból

2022. április 07. 15:59

„Nincs szükségünk erre a háborúra, mert a két szláv nép közötti konfliktus eredményeként mi szenvedhetünk a legtöbbet” – jelentette ki a belarusz elnök.

2022. április 07. 15:59
null

Minszket nem szabad kihagyni az ukrajnai konfliktus lezárását célzó tárgyalásokból – szögezte le Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök csütörtökön. Hozzátette: a napokban megbeszélést folytat Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. „Nem lehet Fehéroroszország háta mögött külön egyezményeket kötni” – idézte az elnököt a Belta állami hírügynökség. „Miután belerángattatok minket ebbe – főként a nyugati országok –, természetesen Fehéroroszország álláspontját is meg kell hallgatni ezeken a tárgyalásokon” – tette hozzá. 

Uladzimir Makej fehérorosz külügyminiszter egyenesen azt követelte, hogy Lukasenkának is biztosítsanak helyet a végső tárgyaláson. Lukasenka hangsúlyozta, hogy bár a fehérorosz erők nem vettek részt az ukrajnai háborúban, tisztességtelen módon „az agresszor bűntársának” nevezték Minszket. Ráadásul a Nyugat szankciókkal sújtotta az országot. Az ukrajnai invázióban

Fehéroroszország stratégiai támogatást nyújt Oroszországnak,

és lehetővé teszi, hogy az orosz csapatok áthaladjanak területén. 

„Nincs szükségünk erre a háborúra” – idézte Lukasenkát a Belta. „Mert a két szláv nép közötti konfliktus eredményeként mi szenvedhetünk a legtöbbet” – tette hozzá. Bár Fehéroroszország gazdaságilag és katonailag nagymértékben támaszkodik Oroszországra, Lukasenka a múltban időnként megpróbált elhatárolódni Moszkvától, hogy jobb viszonyt alakítson ki az Európai Unióval. Ugyanakkor az elnöknek 2020–ban a Kreml segítségével sikerült megtartania hatalmát, és felszámolnia a tömegtüntetéseket, amelyek a feltételezett választási csalások miatt kezdődtek ellene. 

Lukasenka csütörtökön elmondta: Minszk kénytelen volt végrehajtani egy különleges műveletet, hogy kamionsofőrjei hazatérhessenek Ukrajnából. „A helyzet odáig fajult, hogy

– idézte az elnököt a Belta hírügynökség. „Figyelmeztettem az ukránokat, hogy kénytelenek leszünk műveletet végrehajtani kiszabadításuk érdekében” – folytatta. Elmondta, hogy ez meg is történt, és mindenkit kiszabadítottak.

(MTI)

(Fotó: Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök (b) és Vlagyimir Putyin orosz államfő megbeszélést folytat Moszkvában 2022. március 11-én. Putyin február 24-én rendelte el katonai művelet végrehajtását Ukrajnában.MTI/EPA/Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat)

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
foldizs
2022. április 07. 18:53
Lukasenka kezd féltékeny lenni Orbánra
Vakfolt
2022. április 07. 18:49
Hát igen, őket nehogy már kihagyjátok.
Armageddon
2022. április 07. 17:59
Hja traktoros! Baszni és szűznek maradni nem lehet. Ha elébb gondolkoztál volna, esetleg:))
formaegy
2022. április 07. 16:48
A kib...ott Fehér Házra kellett volna egy atomot dobni, hogy a világ legaljasabb tömeggyilkosai eltűnjenek a föld felszínéről!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!