Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Az Egyesült Államok legfelsőbb bíróságának épülete előtt hajtotta végre akcióját, amelybe belehalt.

Wynn Bruce pénteken, a Föld napján 18.30 körül gyújtotta fel magát az épület előtt, ahonnan mentőhelikopterrel szállították kórházba, de végül szombaton belehalt a sérüléseibe – írta hétfőn a Skynews.
A nyomozók nem találtak Bruce-nál sem kiáltványt vagy bármilyen feljegyzést, ami magyarázná a tettét. Azonban a Facebook-oldalán ráakadtak egy kommentre, amelyben megadta a dátumot, és mellé egy tűz emojit tett.

Bruce egy buddhista közösségnek is a tagja volt, és azt tervezte, hogy legalább egy évre elvonul.
„Ez a tett nem öngyilkosság. Ez egy mélységesen félelem nélküli együttérzés, amely felhívja a figyelmet a klímaválságra” – idézte a portál Dr. Kritee, klímatudóst és zen buddhista papot, aki Bruce barátja volt.
Nyitóképen Bruce Wynn, fotó: képernyőfotó