Kína az ukrajnai háború lezárását célzó béketárgyalások előmozdítására törekszik – mondta el Vang Ji kínai külügyminiszter Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel folytatott telefonos egyeztetése során. A kínai külügyminisztérium hétfő késő esti közleménye szerint Vang hangsúlyozta: Kína történelmi és kulturális hagyományainak, valamint egységesen alkalmazott külpolitikájának megfelelően a béke pártján áll, és elutasítja a háborút. Hozzátette: az ukrajnai kérdésben Peking nem törekszik geopolitikai haszonszerzésre, és nem tesz olyat, amivel tovább élezné a feszültségeket. „Egyetlen őszinte célunk a béke” – fogalmazott.
A kínai külügyi tárca vezetője úgy vélekedett, hogy a háború egyszer mindenképpen véget ér majd, kulcsfontosságú mindazonáltal levonni a szükséges következtetéseket
ebből a fájdalmas élményből Európa hosszan tartó biztonságának védelme érdekében. Leszögezte: Kína kész fenntartani objektív és méltányos álláspontját, és a „maga módján” építő szerepet betölteni az európai biztonsági mechanizmus kialakításában. Elmondta: bízik abban, hogy az ukrán kormány megfelelő bölcsességgel és autonómiával rendelkezik ahhoz, hogy megtegye a saját népe alapvető érdekeit szolgáló választást.