Az Oscar-díjátadón történtek is hozzájárulhattak a döntéséhez
Jim Carrey a 94. Oscar-gálán Will Smith által lekevert pofon kapcsán szintén szókimondóan nyilatkozott, ugyanis szerinte Hollywood tömegesen gerinctelen, és kifejezetten undorodott a Chris Rock arcán csattant pofont követő ovációtól, valamint hozzátette, hogy ő maga 200 millió dollárra, átszámítva 6,6 milliárd forintra perelné Will Smith-t, hiszen ez a felvétel az idők végezetéig kering majd az interneten.
Elképzelhető, hogy ez volt az utolsó lökés számára abban, hogy határozatlan ideig felhagyjon korszakalkotó színészi karrierjével.
Ahogy arról korábban portálunk is beszámolt, néhány napja egy másik közkedvelt hollywoodi csillag, Bruce Willis jelentette be visszavonulását, afáziája miatt, ami egy agyi sérülés következtében fellépő nyelvi zavar, mely erősen befolyásolhatja a beszéd-, írás- és nyelvértési képessegeket.
A hír következtében visszavonták a színész idén „elnyert” Arany Málna díját, mely arra hivatott, hogy megszégyenítse az amerikai filmipar legrosszabb alakítást nyújtó színészeit.