Trump kilőtte az első rakétapajzsot az űrbe – elindult az Aranykupola-program

Már tesztelik a világűrbe szánt rakétaelhárítókat miközben az amerikai űrhadsereg titkos műveletekre készül a hiperszonikus fenyegetés ellen.

Robert Habeck elmondta: Németország most nehézfegyverekkel segíti Ukrajnát.
Robert Habeck a német közszolgálati tévének adott interjújában azt mondta, már évekkel ezelőtt meg kellett volna kezdeni Ukrajna támogatását – írta a BBC-re hivatkozva a 444.hu.
„Katonailag mindenképpen sokkal korábban kellett volna támogatnunk Ukrajnát, és most nem csak napokról vagy hetekről beszélek, hanem évekről” – mondta Habeck, aki hozzátette, hogy Németország most nehézfegyverekkel segíti Ukrajnát, miután a kormány ígéretet tett a védelmi kiadások növelésére, emellett pedig felfüggesztette az Északi Áramlat 2 gázvezeték üzembe helyezését.
Nyitókép: Markus Scholz / DPA / AFP