A németek többsége támogatja nehézfegyverek szállítását Ukrajnába

2022. április 29. 11:24

A Zöldek támogatóinak nagy része nem gondolja, hogy ez veszélyt jelentene Németországra nézve.

2022. április 29. 11:24
null

A németek többsége egyetért azzal, hogy hazájuk nehézfegyverekkel is támogatja az Oroszország indította háborúban védekező ukrán hadsereget – mutatta ki egy pénteken ismertetett felmérés.

A ZDF országos köztelevízió megbízásából készített kutatás szerint egy hónap alatt megváltozott a közhangulat a védekezés mellett támadásra is alkalmas eszközök – harckocsik, harcjárművek – Ukrajnába küldésének ügyében.

Márciusban még a lakosság csaknem kétharmada, 63 százaléka ellenezte, hogy Németország ilyen fegyverekkel is segítse az ukrán hadsereget, a támogatók aránya pedig 31 százalék volt. Április végére az ellenzők aránya 39 százalékra süllyedt, és 56 százalék helyesli a kezdeményezést.

Hetekig tartó viták után döntöttek

A kormánypártok hetekig folytatott viták után a napokban határozták el, hogy Németország főleg védekezésre szolgáló, úgynevezett könnyűfegyverek, többnyire vállról indítható rakéták után nehézfegyverzetet is küld Ukrajnába, elsőként 50 Gepard típusú, légvédelmi fegyverrendszerrel felszerelt páncélozott, lánctalpas járművet.

A kormány közvetetten – a körkörös cserének nevezett megoldással – is igyekszik támogatni Ukrajnát. Ez azt jelenti, hogy német gyártmányú fegyverekkel segítenek ki országokat, amelyek átadnak Ukrajnának szovjet gyártmányú  az ukrán hadseregben ismert, azonnal bevethető – fegyvereket. Elsőként Szlovéniával terveznek ilyen akciót.

Veszélyes lehet a fegyverszállítás?

A nehézfegyverek ügye a többi között azért vitatott, mert sokan attól tartanak, hogy veszélybe kerülhet, aki ilyen fegyverekkel segíti az ukrán hadsereget. Ez az aggodalom erőteljes a német lakosságban. A ZDF Politbarometer nevű felméréssorozatának új adatai szerint a németek többsége, 59 százaléka gondolja, hogy a nehézfegyverek Ukrajnába szállítása miatt növekedik a nyugati országok elleni orosz támadás veszélye. Pártok szerinti bontásban is ez az uralkodó véleményáramlat, a Zöldeket kivéve minden parlamenti (Bundestag-) párt támogatóinak többsége érzi úgy, hogy a nehézfegyverek szállítása növeli az orosz támadás veszélyét.

Ugyanakkor március után áprilisban is 50 százalék mindazok aránya, akik szerint a szövetségi kormány mindent együttvéve éppen megfelelően támogatja Ukrajnát az orosz támadás elleni küzdelemben. Azok aránya, akik szerint Berlin túl kevés támogatást nyújt, a márciusi 37 százalékról 32 százalékra csökkent, és márciusi 7 százalék után 13 százalék véli úgy, hogy még több támogatást kell biztosítani Ukrajnának.

Olaf Scholz megítélése

A kormánypártok – szociáldemokraták (SPD), Zöldek, liberálisok (FDP) – közötti viták azonban rontották a kancellár, Olaf Scholz megítélését; a márciusi 72 százalék után 49 százalék érzi úgy, hogy az SPD-s politikus jól kezeli az Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt keletkezett válságot.

A pártok közötti erőviszonyokat nem rendezte át a háború, továbbra is az SPD az első számú politikai erő, a szavazatok 25 százalékára számíthatna, ha a következő vasárnap lenne a Bundestag-választás. A második a legnagyobb ellenzéki erő, a CDU/CSU jobbközép pártszövetség 23 százalékkal, a harmadik a Zöldek pártja 21 százalékkal. Utánuk, a kisebb pártok körében a CDU/CSU-tól jobbra álló ellenzéki AfD következik 11 százalékkal, majd az FDP 9 százalékkal, és az SPD-től balra álló Die Linke (Baloldal) 4 százalékkal.

(MTI)

Nyitókép: YouTube

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rókabácsi
2022. április 30. 13:06
kiváncsi lennék!? ha netán rgy atom landolna náluk!? mit mondanának?
Kegyes urunk Karolus
2022. április 29. 16:43
Szerencsétlen agymosott németek csak azt merik mondani, amit elvárnak tőlük.
Gezkov
2022. április 29. 15:22
Na most már étem! Ha ti utáljátok az oroszokat ,akkor nekünk is utálni kell őket.Ha ti szeretitek az ukránokat, akkor nekünk is szeretni kell őket. És ha mi mind a kettőt utáljuk? Mert magyar szempontból, hogy melyik a nagyobb geci ,azt nem tudom. Ezek csak bántottak minket. Lőjék egymást azt kész.
peterhill1125
2022. április 29. 13:47
Éltem Németországban. Az echte németek többsége nem nevezhető normálisnak. Fanatizálható embertömeg. Ezt ki is használja az USA. Észrevehető, hogy kifosztják őket, ráveszik arra, hogy egy atomnagyhatalomnak nekimenjenek, az orosz népet kiírtsák, bármi áron. Vénájukban van, sajnos. A németeké lesz a 3. világháború is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!