Szijjártó Péter: Magyar siker, a NATO nem akar hadviselő féllé válni a háborúban (videó)

2022. március 24. 15:33

Brüsszelből jelentkezett be a csúcstalálkozó után a külgazdasági és külügyminiszter.

2022. március 24. 15:33
null

Szijjártó Péter közösségi oldalán jelentkezett be a brüsszeli NATO-csúcsot követően, a tárcavezető arról számolt be: a Magyarország által képviselt álláspont érvényesült, azaz 

A NATO nem hadviselő fél az orosz-ukrán háborúban, és nem is akar azzá válni”.

A külügyminiszter elmondta, hogy a NATO ugyanakkor korábban úgy határozott: megerősíti szerepvállalását a szövetség keleti, délkeleti szárnyán, ennek megfelelően csütörtökön előretolt védelmi jelenlétről döntött a szervezet. A tárcavezető ismertetése szerint ennek keretén belül nyolc zászlóalj-harccsoport jön létre a NATO keleti szárnyán. Ennek része a magyar zászlóalj-csoport is, amely magyar vezetés alatt áll, és korábban is a NATO keretében működött.

Szijjártó közölte: megnyitották a lehetőséget, hogy ehhez a harccsoporthoz más NATO-tagországok is csatlakozhassanak. Eddig az Egyesült Államok, Törökország, Horvátország, Montenegró és Olaszország jelezte a katonák küldésének szándékát. A külügyminiszter szerint ez az öt ország néhány száz katonát fog delegálni Magyarországra, akik a Dunántúlon fognak gyakorlatozni, valamint kiképzésen részt venni.

Szijjártó Péter tájékoztatását itt tekintheti meg:

Nyitókép: Facebook-videó

Összesen 175 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jánosbácsi
2022. március 24. 20:54
Orbán Viktor nem is olyan régen még azt mondta, hogy Magyarországnak nincs szüksége hitelre. A mai nap nagy örömmel közölte, hogy az ő levélbeli megkeresésére Ursula által vezetett bizottság kiutalt 300 millió eurót a magyar kormánynak. Orbán Viktor megint hazudik. Ezt a pénzt már a levél megírása előtt megítélte az Unió Magyarországnak és azoknak az országoknak akik tevőlegesen részt vesznek az ukrán menekültek ellátásában. Peti miniszter azt mondta, hogy nekünk nincs szükségünk a NATO segítségére. Peti miniszter ma már azzal dicsekedett, hogy különböző NATO országok katonai fogják védelmezni Magyarországot.
foldizs
2022. március 24. 19:39
"Most megnyitottuk a lehetőséget arra, hogy ehhez a zászlóalj harccsoporthoz más NATO-tagországok is csatlakozhassanak a saját katonáikkal. Öt ország jelezte ezt eddig: az Egyesült Államok, Törökország, Horvátország, Montenegró és Olaszország jelezte a katonák küldésének szándékát. Így előre láthatóan ez az öt ország néhány száz katonát fog delegálni ebbe a magyar zászlóalj harccsoportba” Török katonák Magyarországon? Azok nem muszlimok?
APESZ72
2022. március 24. 19:08
Akkor ez most nem jött be.,,,Hosszú idő elteltével újra megszállt országgá válunk. Románok is jönnek ? Csak, hogy teljes legyen a megszégyenülés....
files32
2022. március 24. 19:02
Szijjártó "nem jöhetnek hazánkba újabb NATO-erők" Péter: amerikai katonák is csatlakoznak a "magyar" zászlóalj-harccsoporthoz Forrás: https://kuruc.info/r/2/241427/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!