Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett

A múlt heti uniós csúcs komoly eredményeket hozott Magyarországnak. A szuverenista erők már nincsenek egyedül az Európai Unióban.

Az orosz külügyminiszter arról is beszélt: nehezen haladnak az orosz és az ukrán delegáció közötti tárgyalások.

NATO-békefenntartók Ukrajnába vezénylése közvetlen összeütközéshez vezethet Oroszország és a szövetség között – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Nemzetközi Kapcsolatok Moszkvai Állami Egyetemén (MGIMO) elmondott szerdai előadásában.
„Lengyel kollégáink már bejelentették, hogy közeledik a NATO-csúcs, és békefenntartókat kell küldeni (Ukrajnába). Remélem, értik, miről van szó. Ez a legközvetlenebb összeütközés lesz Oroszország és a NATO fegyveres erői között, amelyet mindenki nemcsak hogy el akart kerülni, de azt hangoztatta, hogy elvileg soha nem történhet meg” – jelentette ki Lavrov. Elmondta, nehezen haladnak az orosz és az ukrán delegáció közötti tárgyalások, ennek oka szerinte az, hogy Kijev folyamatosan változtatja álláspontját.

(MTI)
Nyitókép: Alexander Shcherbak / POOL / Sputnik via AFP