Az RTL Klub leadja azt a sorozatot, amivel az ukrán elnök híres lett hazájában

2022. március 10. 19:41

Az első két epizód tervezett premierje március 20-án lesz.

2022. március 10. 19:41
null

Országos televíziós premierként az RTL Klubon látható A nép szolgája című ukrán sorozat, melynek főszerepét a háború sújtotta Ukrajna elnöke, Volodimir Zelenszkij alakítja – közölte a csatorna. A forgalmazó a sorozat sugárzási jogainak értékesítéséből származó becsült jutalékát, 50 ezer eurót jótékony célra, az Ukrán Vöröskereszt támogatására fordítja. A nép szolgája első két epizódjának tervezett premierje március 20-án lesz az RTL Klubon.

A nép szolgája című, három évadot megélt ukrán vígjátéksorozatot 2015 és 2019 között gyártották. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök politikai pályafutása előtt hazájában népszerű színész, komikus, forgatókönyvíró, filmproducer és rendező volt. Studio Kvartal 95 néven alapított produkciós cége számos filmet, rajzfilmet és televíziós sorozatot gyártott, köztük az Ukrajnában nagy népszerűségnek örvendő A nép szolgáját is. 2018-ban alapított politikai pártja neve is megegyezik legnépszerűbb sorozatának címével.

A nép szolgája a premiert követően minden nézettségi rekordot megdöntött a sorozatot sugárzó ukrán tévécsatornán. A három évad mellett egy mozifilm is készült, a produkció pedig számos nemzetközi tévés díjat kapott. A nép szolgája sikerén felbuzdulva jelentette be Volodimir Zelenszkij – ezúttal valódi – indulási szándékát elnökjelöltként a 2019-es ukrán elnökválasztáson, amelyet végül nagy többséggel meg is nyert.

Fotó: SERGEI SUPINSKY / AFP

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nehidd El
2022. március 12. 12:50
Az RTL közleménye elhallgatta azt a részletet, hogy a filmben deepfake-kel Márki-Zayra cserélték Zelenszkijt.
VeJoLa
2022. március 11. 17:41
Akkorra már lehet, hogy kell egy gyászszalag a komédiára a képernyő felső sarkában!
Ildikó99
2022. március 11. 12:43
Én sem nézem meg
Béna Géza
2022. március 11. 10:12
Csökőt szarházi vágóhídra vitte a kozákokat. mindenkiből ukránt akart csinálni!!!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!