Meglepőt húztak az oroszok: új megközelítést javasoltak az ukrajnai rendezésre

Az orosz külügyminisztérium közlése szerint a találkozón Szergej Lavrov „érdemi és őszinte eszmecserét folytatott” Ukrajna, Irán és Szíria helyzetéről Marco Rubióval.

A lengyel miniszterelnök szorgalmazza, hogy az EU haladéktalanul függessze fel a kereskedelmet Oroszországgal.
Keményebb szankciókat és teljes kereskedelmi blokádot szorgalmazott Oroszország ellen Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szombaton. A kormányfő jelezte: országa javasolni fogja, hogy
A miniszterelnök szerint ezzel rá lehetne kényszeríteni Moszkvát, hogy „fontolja meg, nem volna-e jobb véget vetni ennek a kegyetlen háborúnak” – tette hozzá. Aláhúzta: az intézkedés élet-halál kérdése tízezrek, ha nem százezrek számára, és Ukrajna szuverenitásán kívül a NATO biztonsága is kockán forog.
„Meg kell mutatnunk erőnket és eltökéltségünket Oroszországnak, különben még magasabb árat kell fizetnünk a közeli jövőben” – jegyezte meg. A lengyel miniszterelnök elmondta: országa többet költ a hadsereg modernizálására a jövőben, és
„Vagy biztonságban vagyunk, vagy mindnyájunkat zsarolnak, ahogy azt Oroszország teszi ma” – mutatott rá Morawiecki.
(MTI)
***
Címlapfotó: Facebook