Egyre rosszabb a helyzet Kijevben, újabb magyar evakuációs akció zárult sikerrel

2022. március 03. 10:18

A kijevi magyar nagykövetség munkatársainak egy részét sikeresen kimenekítették Ukrajnából.

2022. március 03. 10:18
null

Sikerrel zárult a második külügyi evakuációs művelet Kijevből: a kormány az ukrajnai helyzet romlása miatt kimenekített harminckét embert, köztük tíz dél-afrikai és tíz nigériai diplomatát az ukrán fővárosból – jelentette be csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy egyre rosszabb a helyzet Kijevben, ezért kedden tizenegy autóval kimenekítették a magyar nagykövetség munkatársainak egy részét, az ott menedéket kereső három magyar civilt, illetve a dél-afrikai és nigériai külképviselet tíz-tíz, segítséget kérő munkatársát.

Tájékoztatása szerint az érintettek kedden Munkácson keresztül megérkeztek Ungvárra, ahonnan egy rövid pihenő után elindultak a határra, amelyet Záhonynál léptek át késő este. Majd hozzátette, hogy az akciót természetesen addig nem hozták nyilvánosságra, amíg le nem zajlott sikerrel, hogy ne kockáztassák a benne részt vevők életét.

A helyzet sajnos folyamatosan romlik, különösen Kijevben. De most már mindenki biztonságban van” – mondta. Szijjártó Péter végül reményét fejezte ki, hogy sikerrel jár csütörtökön a béketárgyalások második fordulója.

(MTI, fotó: Mandiner/Földházi Árpád)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Armageddon
2022. március 03. 13:23
Ez Dzsémsz Bondos póz, nagyon gáz Bulvárkacsánál:)))
Armageddon
2022. március 03. 13:21
Kulturális...mélyéről... Szívesen:) Phm045 nek
Phm045
2022. március 03. 11:54
Ezt kell tenni. Segíteni, ahol tudunk, amivel tudunk, ahogyan a képességeink engedik. A kúltúrális szakadék méllyéről acsarkodókkal nem kell foglalkozni.
Naggy
2022. március 03. 11:26
A kijevi evakuációról a FIDESZ ötös számú tagkönyvének tulajdonosa egyszer már elmondta a véleményét a maga egyedi, büdös bunkó módján. https://www.youtube.com/watch?v=ggznvkJCq20 2:10-től
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!