„Most nem a megosztottságnak van itt az ideje. Most a nemzeti egység ideje jött el, hogy felsorakozzunk az elnökünk mögé” – nyilatkozta pénteken Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője, reagálva azokra az oroszországi tüntetésekre és közéleti szereplőknek a kijelentéseire, akik Oroszország Ukrajna elleni háborúja ellen szólaltak fel, írja a Magyar Nemzet. Hozzátették: míg a többségében oroszok lakta Krím félsziget 2014-es, Oroszország általi elcsatolását egyértelmű üdvrivalgással fogadták az emberek Oroszországban, addig
a mostani háború sokkal inkább megosztja a lakosságot.
Hozzátették: közvélemény-kutatások híján egyelőre nehéz megállapítani, mennyire, s természetesen a nyugati szankciók hosszú távú hatásait csak később fogják megérezni az oroszok.
Állami és független felmérések is hasonló helyzetet mutatnak
A hivatalos állami felmérések szerint az oroszok 70 százaléka helyesnek tartja, hogy Moszkva csapatokat küldött Ukrajnába – közölte az ABC ausztrál közszolgálati adóval Nyikita Szavin, a moszkvai Nemzeti Kutatási Egyetem professzora, aki szerint azonban ezeknek a felméréseknek nem kell feltétlenül hinni, mivel szerinte manipuláltak lehetnek. A függetlennek tartott Levada intézet felmérése azonban hasonló eredményre jutott: a válaszadók csupán harmada ítélte el az orosz hadműveletet, főleg a városiak körében volt magas az arány.