Kínának, ahol az első koronavírusos megbetegedések 2019 végén megjelentek, a határok szigorú ellenőrzésével, hosszú karanténnal és célzott elkülönítésekkel sikerült a járványt ellenőrzés alatt tartania. Az erősen fertőző omikron variáns azonban veszélyezteti ezt a stratégiát, a hatóságok olyan településeket kénytelenek vesztegzár alá helyezni, mint a 17,5 millió lakosú dél-kínai Sencsen. A világ második legnagyobb gazdasága, ahol három héttel korábban még 100 alatt volt a napi új fertőzöttek száma, egy hete több mint ezer napi új fertőzöttről ad számot.
Hszi Csin-ping csütörtökön a közszolgálati televízió szerint biztosított arról, hogy a kormánya ragaszkodik a „zéró Covidként” ismert stratégiához.Csilin tartományban nyolc ideiglenes kórházat és két karanténközpontot építenek a járvány megfékezésére. Hongkongban a világjárvány kezdete óta szintén a legsúlyosabb a járványhelyzet, naponta több mint 200 az új halálesetek száma. Az év eleje óta több mint ötezren haltak meg a betegségben.
(MTI)