Német hírportálok jelentései szerint nemcsak a szövetségi ügyészség folytat eljárást a hazaszállított nők ügyében. A Südwestrundfunk (SWR) regionális közszolgálati médiatársaság csütörtöki beszámolója szerint a koblenzi ügyészség utasítására előzetes letartóztatásba helyezték a csoport két további, Rajna-vidék-Pfalz tartományból származó tagját.
Egy harmadik nő ellen a hamburgi ügyészség indított eljárást.
A brémai közszolgálati rádió (Radio Bremen) hírportáljának jelentése szerint a brémai nőt igazoltatták, csomagjait átkutatták, majd elengedték. Rokonok jöttek érte a repülőtérre. A hamburgi ügyészség tájékoztatása szerint egyelőre nincs elég bizonyíték az őrizetbe vételéhez. Az SWR összeállítása szerint a szerda este lezárt akció előtt négy hazatelepítési műveletet hajtottak végre, ezek során 12 nőt és 42 gyereket szállítottak vissza Németországba.
Annalena Baerbock közleményében kiemelte, hogy az újabb - az SWR adatai alapján ötödik – akció révén sikerült hazajuttatni és biztonságba helyezni azon gyermekek „nagy részét, akiknek az édesanyja kész visszatérni Németországba”. Így „már csak néhány speciális eset van, amelyben továbbra is dolgozunk egyedi megoldásokon” – írta a külügyminiszter.
Korábbi német kormányzati adatok szerint az utóbbi években mintegy 1050 ember vándorolt ki Németországból Szíriába vagy Irakba, hogy csatlakozzék az IÁ-hoz. Nagyjából kétharmaduk rendelkezik német állampolgársággal, és néhány százan vehettek részt fegyveres műveletekben. Egyharmaduk visszatért Németországba – jelentős részük őrizetben van, vagy szabadságvesztés büntetését tölti –, további 220 meghalt.