Oroszország bejelentette: innentől a Donyec-medencére koncentrálnak

2022. március 25. 18:26

Oroszország a katonai művelet első fázisát „nagyrészt befejezettnek” tekinti Ukrajnában, most már csak Kelet-Ukrajnára összpontosítanak.

2022. március 25. 18:26
null

Oroszország pénteken bejelentette, hogy a katonai művelet első fázisát befejezettnek tekinti Ukrajnában, és most Donbasz, azaz a Donyec-medence „felszabadítására” koncentrálnak majd – írta a Reuters. A hírügynökség értékelése szerint a bejelentés alapján úgy tűnik, Oroszország az eddiginél szűkebb körű célokra váltott át, miután kemény ellenállásba ütközött a háború első hónapjában.

Az orosz bejelentést Szergej Rudszkoj, az orosz vezérkar műveleti főosztályának vezetője tette.

Az ukrán fegyveres erők harci kapacitását jelentősen csökkentettük, ami lehetőséget ad, hogy a fő célunkkal, a Donbasz felszabadításával foglalkozzunk”

– közölte. Elmondása szerint a luhanszki terület 93 százaléka és a donyecki terület 54 százaléka orosz ellenőrzés alatt áll. 

Az orosz hadsereg azt is közölte, hogy nem zárják ki ukrán városok lerohanását, és Oroszország azonnal reagálni fog, ha valaki le akarná zárni Ukrajna légterét. Azt is bejelentették, hogy az orosz erők folytatják a katonai műveletet, amíg a céljukat el nem érik, de továbbra sem közöltek konkrétumokat a célokról.

Nyitóképen: Katonai jármű Mariupol környékén. Fotó: Maksim Blinov / Sputnik / AFP

Összesen 334 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
foldizs
2022. március 26. 12:03
Rácz András, akinek a véleményére mindig érdemes adni: "Rácz szerint elképzelhető, hogy csak időt akarnak nyerni átcsoportosításhoz, és hozzátette, nem lehet megmondani, hogy igazat mondanak-e az oroszok. Azt is kiemelte ugyanakkor, hogy az erők eloszlása jelenleg nem azt mutatja, amit most bejelentettek." https://telex.hu/kulfold/2022/03/26/orosz-ukran-haboru-oroszorszag-ukrajna-elemzes
foldizs
2022. március 26. 10:47
"Kuss, én így szállok le a bicikliről!"
drom176
2022. március 26. 09:48
" Inkább tankolok négyszeres áron, de ne legyek határos az oroszokkal. " Semleges Ukrajna....... ez volt Putyin célkitűzése....... nem NATO tag, nem atomfegyverrel az orosz határon! Ceterum autem censeo egy halottgyalázó vagy!
zuriktodor
2022. március 26. 05:28
újabb csel?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!