Két ábra is bizonyítja: a többség fél attól, hogy a Tisza Párt győzelme után Magyarország belesodródik a háborúba és véget ér a rezsicsökkentés

Az is kiderült, mit tettek Magyar Péterék, ami ezt eredményezte.



Az amerikai külügyminiszter szerint mindent meg kell tenni az elkövetők felelősségre vonása érdekében.

„Oroszország bűncselekményei óráról órára tornyosulnak Ukrajnában” – hangsúlyozta Antony Blinken amerikai külügyminiszter kedden az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának Genfben tartott tavaszi ülésszakához intézett videóüzenetében.
Az ATV.hu cikke szerint Blinken kifejtette, hogy mindent meg kell tenni az elkövetők felelősségre vonása érdekében. „Orosz csapások érnek kórházakat, iskolákat és lakóépületeket. Az Oroszország emberi és nemzetközi jogsértéseiről szóló jelentések óráról órára halmozódnak” – fogalmazott.
Az amerikai tárcavezető szerint a Kijev és szövetségesei által beterjesztett határozattervezet a jogsértések nemzetközi kivizsgálásáról fontos lépés a történtek dokumentálása és a felelősségre vonhatóság szempontjából.
Kép forrása: Facebook
