Danyilov szerint az ukrán hadsereg most motivált, és készen áll minden forgatókönyvre. „A Stinger- és Javelin-rakéták, amelyekkel fel lett fegyverezve, lehűtik az oroszok lelkesedését nagyszabású háború megindítására” – tette hozzá az RNBO vezetője.
Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka pedig leszögezte, hogy Kijev tartja magát a minszki megállapodásokhoz és a nemzetközi humanitárius jog normáihoz, a hadsereg nem tervez támadó műveletet a Donyec-medencei szakadár területek ellen, és nem készül civil objektumok ágyúzására sem. „Cselekedeteink pusztán védekező jellegűek” – szögezte le. Hozzátette, hogy a térségben kialakult helyzetért a megszálló állam, Oroszország viseli a felelősséget. „Minden kár, amely az ideiglenesen megszállt területeken esetlegesen emberekben vagy infrastruktúrában keletkezik, provokációnak minősül” – jelentette ki. Közben Denisz Pusilin, a Donyeck megyei szakadárok vezetője egy videofelvételen bejelentette pénteken, hogy megkezdték az önkényesen kikiáltott szakadár „népköztársaságból”
Oroszországba evakuálni a civil lakosokat, főként gyerekeket, nőket és időseket – adta hírül az UNIAN hírügynökség.
Olekszij Reznyikov védelmi miniszter a parlament pénteki plenáris ülésén közölte, hogy Ukrajna titkosszolgálati adatokat kap nemzetközi partnereitől, és szorosan figyeli határait. „Ezek alapján az orosz csapatok visszavonása nincs megerősítve, de a teljes körű invázió lehetősége alacsony” – jelentette ki. Elmondta, hogy jelenleg Ukrajna határai közelében mintegy 129 ezer fős a szárazföldi csapatok létszáma,
a haditengerészeti és légi erőkkel együtt pedig körülbelül 149 ezer.