Hanyatló nyugati önbecsülés – beszélgetés Craig Lernerrel

Ha egy külföldit megkérdeznek, hogy milyen jellegadó sajátosságokkal rendelkezik az Egyesült Államok alkotmánya, akkor minden bizonnyal a fegyverviselés jogát és a halálbüntetést emelné ki. Dacára annak, hogy az Egyesült Államok a halálbüntetés tekintetében a nyugati világban még kivételnek számít, heves alkotmányjogi és filozófiai viták övezik a legsúlyosabb büntetési nemet. El tudná magyarázni, hogy mi a halálbüntetés alkotmány háttere tengerentúl?

A halálbüntetést egészen a második világháborúig szerte a világon ismerték a jogrendszerek. Persze eltörlésére azt megelőzően is akadtak példák. Így tett Portugália 1867-ben vagy az Egyesült Államokon belül Michigan állam 1847-ben. Ezek azonban ritka kivételek voltak. Vagyis a modern kor egy jó részén keresztül az egész világon úgy gondolták, hogy igazságos és helyénvaló a legsúlyosabb bűnelkövetők kivégzése.

És mikor kezdet mindez megváltozni?

A második világháború után, legalábbis a nyugati világban kezdett alábbhagyni a halálbüntetést övező támogatottság. 1972-ben az Egyesült Államok Legfelső Bírósága igen közel került a halálbüntetést formálisan is eltörléséhez, bár az ehhez szükséges jogi felhatalmazás igen gyenge lábakon állt. Az Egyesült Államok alkotmánya a „kegyetlen és szokatlan büntetés” alkalmazását tilalmazza, de az nem világos, hogy egy évszázadok óta alkalmazott büntetési nem hogyan minősülhet „szokatlannak”. Ezenkívül az alkotmányszöveg hivatkozik a „főbenjáró” bűntettekre is, amely még inkább megkérdőjelezi, hogy az alkotmányban kifejezetten megemlített büntetés hogyan lehet „kegyetlen”. Mindenesetre az amerikai közvélemény túlnyomó többsége nem értett egyet az 1972-es döntéssel, ami sokkolta az amerikai Legfelső Bíróságot, illetve az ország jogász és szellemi elitjét.

A Legfelső Bíróság pedig érzékelve a politikai szelek irányát és viharos erejét, 1976-ban gyakorlatilag visszavonta korábbi határozatát. 

És milyen utat követett mindeközben Európa?

Az európai halálbüntetési gyakorlat éppen ekkor vált külön az amerikaitól. Franciaországban 1977-ben csapott le utoljára a hírhedt guillotine. Anglia már korábban eltörölte a halálbüntetést, és 1990-re ez a gyakorlat egész Nyugat-Európában megszűnt. A Szovjetunió bukása után pedig Közép-Európa nemzetei gyorsan követték a példát. Mindeközben a halálbüntetés visszatért az Egyesült Államokba, és 1980-tól folyamatosan nőtt a kiszabott halálbüntetések száma, amely 2000-ben érte el a csúcspontot, amikor közel 100 embert végeztek ki. Érdemes azonban emlékeztetni arra is, hogy az Egyesült Államok nagy ország, ahol sokkal magasabb az erőszakos bűncselekmények aránya, mint Európában. Így, még amikor a legtöbbet szabták ki, akkor is ritkán alkalmazták, és kizárólag azokkal a bűnelkövetőkkel szemben szabták ki, akiknek cselekménye megrémítette a helyi közösséget.

Miért?

Az amerikai elitet rendkívüli módon zavarta az ország eme sajátossága. Hozzá kell ugyanis tenni, hogy szégyenérzetük másik forrása a fegyverviseléshez fűződő jog elismeréséből fakad. A halálbüntetést eltörölni szándékozók – főként a bíróságokon, de a tágabb értelemben vett közszférában is – hosszú és szívós háborút folytatnak, amivel egyre költségesebbé teszik annak kiszabását. A fellebbezések végtelen sora miatt az emberölés elkövetése és a kivégzés közötti idő évtizedekben mérhető. Egy pár héttel ezelőtt például Oklahoma államban egy olyan gyilkost végeztek ki, aki 1985-ben követte el tettét.

Éveken át a faji előítélet volt a kedvelt hivatkozási alap, de az utóbbi években inkább a kivégzés módját kifogásolják. A halálbüntetés kritikusainak szemében minden, ami nem azonnali és fájdalommentes halál, „kegyetlen és szokatlan büntetésnek” minősül. Ennek hatására a legtöbb amerikai ügyész még a szörnyű emberölések miatt sem indítványozza a halálbüntetés kiszabását, mert rendkívüli költségekre rúg annak megvédése a végeláthatatlan fellebbezéseken keresztül. Ez különösen igaz az elmúlt években, amikor a „legjobb és legokosabb” ügyvédek szinte sorban állnak az ilyen ügyek képviseletére, ráadásul még díjazásra sem tartanak igényt. Az amerikai választópolgárokat pedig elriasztja ez a körülményes eljárás, és inkább nem támogatják tovább a büntetést. A kivégzések száma az Egyesült Államokban 2021-ben 11-re csökkent, ami 30 éves mélypont.

Írásaiban ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy ragaszkodtak a halálbüntetés kiszabásához a bostoni maratonon történt robbantásért felelős túlélő terrorista tekintetében. Elmesélné az esetet, illetve azt, hogy ez mit jelent a halálbüntetés megítélésének tekintetében?

A 2013-as bostoni maratoni bombamerénylet volt az egyik legelvetemültebb bűntett, amelyet amerikai földön elkövettek a közelmúltban. A Tsarnaev fivérek, akiket Amerika csecsenföldi menekültként befogadott, két robbanószerkezetet robbantottak fel a híres verseny célegyenesének közelében. Három ember meghalt, több tucat pedig súlyosan megsebesült. A testvérek elmenekültek, és lesben megöltek egy rendőrt. Végül elfogták őket, de közülük az egyik meghalt egy lövöldözésben.

Boston Amerika egyik legbaloldalibb városa. Massachusetts állam 1984-ben eltörölte a halálbüntetést. Bár az Egyesült Államok akkori elnöke, Barack Obama „mélyen aggasztónak” nevezte a halálbüntetést, az általa felügyelt igazságügyi minisztérium mégis ennek kiszabását indítványozta a túlélő testvérrel szemben. A tárgyaláson egy híres apáca, Helen Prejean tett vallomást. Arról biztosította az esküdteket – meglehetősen valószerűtlen vallomásában – hogy a vádlott „megbánta bűneit”. Az esküdtek nem hittek neki, és kiszabták halálbüntetést. Ez az eset azt az alapvető valóságot tükrözi, hogy

Amint az várható volt, Tsarnaev halálos ítéletét – a megállapított tényállás megváltoztatása nélkül – a fellebbezés során hatályon kívül helyezték. Eközben Biden elnök moratóriumot hirdetett a szövetségi kivégzésekre, így azt gondolhatnánk, hogy ezzel az ügy véget is ért. Ugyanakkor Biden elnök arra utasította az ügyészeket, hogy terjesszék az ügyet a Legfelső Bírósága elé. A testület néhány hónappal ezelőtt meghallgatást tartott, és

Érdekesség, hogy meghallgatás alkalmával Amy Coney Barrett bíró felhívta az ügyészt, hogy adjon magyarázatot arra, miért indítványozzák a halálbüntetés kiszabását, amikor az elnök bejelentette, hogy valójában nem áll szándékában az elítélt merénylőt kivégezni. Barrett megkérdezte, hogy ha győzne és Tsarnaevvel szemben kiszabnák a halálbüntetést, akkor azt mégsem fogják végrehajtani? Az ügyész a szavakat keresgélve csak annyit mondott, hogy „tisztelni kell az esküdtszék józan ítéletét”.

De ha a Biden elnökséget valóban érdekelné az esküdtszék ítéletének tiszteletben tartása, akkor nem akarná kiszabni a halálos ítéletet, amelyet az esküdtszék megszavazott?

Ez így van. Ez egy tarthatatlan álláspont, ugyanakkor jól megragadja azokat a belső ellentmondásokat és feszültségeket, amelyek az amerikai halálbüntetést jelenleg övezik. Továbbra is velünk van, de olyan gyötrelmes agónia közepette, hogy el kell gondolkodni azon, miért is vesződünk vele. A halálbüntetés jelenleg az amerikai államok felében van hatályban, és ezeken az államokon belül a megyék elenyésző részében van csak olyan ügyész, aki hajlandó is indítványozni. Még ha egy szörnyű emberölést követnek is el, ahhoz, hogy ma Amerikában kivégezzenek valakit, éppen olyan sok valószínűtlen körülmény egybeesése szükséges, mint ahhoz – amint azt a Legfelső Bíróság évtizedekkel ezelőtt elmésen megjegyezte – hogy villámcsapás érje.

Ugyanakkor mindaddig, amíg az Egyesült Államok a halálbüntetést elismeri, még ha ritkán szabják is ki, biztosan számíthat arra, hogy az EU bírálni fogja. Ezt hangsúlyozta Emmanuel Macron francia elnök is, aki megígérte, hogy az EU Tanácsának soros elnökeként támogatja a halálbüntetés globális eltörlését. Ön hogyan látja ezt a narratívát?

Az uniós bürokraták évtizedek óta a halálbüntetés eltörlését szorgalmazzák világszerte. Az Egyesült Államok a támadásaik kedvelt célpontja. Néhány évvel ezelőtt, amikor Texas állam egy gyilkos kivégzésére készült, az Európai Bizottság elnöke emlékeztette Perry kormányzót, hogy a halálbüntetés eltörlése „az emberi méltóság alapvető feltétele”. A kormányzó azt válaszolta, hogy bár „tiszteli” európai barátait, „a texasiak már régen úgy döntöttek, hogy a halálbüntetés igazságos és megfelelő büntetés a polgáraink ellen elkövetett legszörnyűbb bűncselekményekért”. Az amerikai politikusok nem ijednek meg az EU-tól, de ez nincsen így a kevésbé erős országok politikusainak esetében. Amikor két évvel ezelőtt a terrorizmus és a kábítószer-kereskedelem által sújtott Srí Lanka a halálbüntetés visszaállítását fontolgatta, az EU azzal fenyegetőzött, hogy visszavonja az apró és viszonylag szegény szigetország kedvező kereskedelmi státuszát.

Bemutatná mindezt egy Srí Lankán élő kereskedő szemén keresztül?

Hogyne. Egy ott élő kereskedő bizonyára megdöbben a nemzetét sújtó terrortámadásoktól, és támogatja a halálbüntetés bevezetésére irányuló erőfeszítéseket, hogy megbüntethessék azokat, akik oly sok kárt okoznak másoknak, és meggyalázzák országát. Éppen ezért

Felteszi a kérdést, hogy miért megvetendő a bűnösnek nyilvánított terroristák és kábítószer-kereskedők kivégzése, mikor a meg nem született gyermekek abortálása – ami nyugaton mindennapos – nem az? Nem tudja összeegyeztetni az európai hozzáállást ezen a téren, de nem is érzi, hogy erre szüksége lenne. Az európaiak kormányozhatják magukat, de miért akarnak erkölcsi diktátumokat szabni Srí Lankának? És miért kell pont Srí Lankát kiemelni? A kereskedő tisztában van azzal, hogy Szaúd-Arábiában sok halálbüntetést hajtanak végre, vezetőit mégis szerte a nyugati világban ünneplik.

Az Ön véleménye szerint a halálbüntetés – a családjog és a bevándorlás mellett – egyike azon területnek, ahol az Európai Unió vezetői és általában a nyugati vezetők erkölcsi köntösbe bújnak. Ez azonban feszültséget szül a szuverenitás és a transznacionális követelmények között…

Igen, a halálbüntetés a nyugati világ meghatározó eszméiben jelenlévő belső ellentmondásról árulkodik. Egyrészt azt állítjuk, hogy támogatjuk a demokráciát, az önrendelkezést, és értékeljük a kulturális sokszínűséget. Másrészt viszont azt mondjuk, hogy támogatjuk az emberi jogokat. Nem tart sokáig annak felismerése, hogy ezek az elvek nincsenek teljesen összhangban. Ha Közép-Európa nemzetei népszavazást tartanának a halálbüntetésről, lehetséges, sőt valószínű, hogy sokan elfogadnák azt. Ez annak ellenére így van, hogy a kommunista uralom alatti tapasztalat óvatosságra inti őket a büntető igazságszolgáltatási rendszerekkel szemben. Ugyanakkor nem lehet ilyen népszavazást tartani, amíg az EU vezetői száműzetéssel fenyegetnek minden olyan nemzetet, amely nem tartja be a halálbüntetésre vonatkozó követelményeit. Úgy tűnik, az „emberi méltóság” egy megkérdőjelezhető felfogása iránti elkötelezettség, amely állítólag kizárja a halálbüntetés kiszabását, felülírja a kulturális sokszínűség és az önrendelkezés tiszteletben tartását.

Erről egy hasonló kérdés is eszemben jut. Kíváncsi vagyok, miként vélekedik arról, hogy az EU a „jogállamiság” alapján kíván dönteni a tagállamoknak járó pénzeszközök felfüggesztéséről?

Vannak olyan kifejezések, mint például a „jogállamiság”, amelyek manapság közszájon forognak. Valahányszor ezeket a kifejezéseket meghallom, úgy érzem, mintha intellektuálisan bizonytalan területre tévednék. Sosem tudom, hogy pontosan mi is a szándék e fogalmakkal.

Mégis...

Mégis, általánosságban elmondható, hogy az Európai Unió, mint minden szervezet, a felvétel előfeltételeként szabhat meg bizonyos tartalmi elvek elfogadását. Például, ha az EU azt szeretné, hogy szervezetének központi elvei között a transzneműek jogai vagy a halálbüntetés eltörlése szerepeljen, ám legyen. Az ugyanakkor

Térjünk vissza a halálbüntetéshez. Jelentős érveket sorakoztatnak fel az emberi méltóságból levezetve. Ön mit gondol ezekről az érvekről?

Ezek hitelt érdemlő érvek. A magam részéről azonban nem látom meggyőzőnek azt az állítást, hogy az „emberi méltóság” elve követelné meg az eltörlését. Ha meg kellene nevezni egy modern filozófust, aki leginkább az emberi méltóság fogalmához kötődik, akkor az Immanuel Kant lenne. Természetesen ő a halálbüntetés híve volt.

Véleménye szerint hogyan magyarázható a halálbüntetés eltörlését övező mély nyugati meggyőződés? Mit sugall ez a nyugati társadalomról?

Az első észrevétel, amely tulajdonképpen implicit módon benne van a kérdésében, az az, hogy a halálbüntetés felszámolása iránti elkötelezettség nyugati sajátosság. Bár a nyugati világ politikai vezetői és közéleti értelmiségiek gyakran globális jelenségként láttatják ezt, ugyanakkor ez így nem pontos. Az Egyesült Államok nem egyedüli ezen a téren. Kína, Japán, India és az iszlám világ nagy része is megtartotta a halálbüntetést.

Nyugat és Kelet...

Valóban, s mindezt kétféle módon értelmezhetjük. Az egyik olvasat szerint, amelyet vezető értelmiségiek, köztük például a termékeny amerikai szerző, Steven Pinker vallanak, az az, hogy a nyugati eszmék, ahogyan azt például az Emberi Jogok Európai Egyezménye is megtestesíti, a civilizáció csúcsát tükrözik. A világ többi része e csúcs elérése érdekében tesz lépéseket, mikor elutasítja az államilag engedélyezett erőszakot, vagyis formálisan is eltörli a halálbüntetést. Ebben az olvasatban az egész világ a Nyugat által már elfogadott erkölcsi igazságok fele halad. Pinker szavait idézve: „[a] halálbüntetés a halálsoron van – ha a trendek folytatódnak, 2026-ra el kell tűnnie a világból.”

Gyanítom, a képlet Ön szerint sem ilyen egyszerű.

Valóban, az abolicionista irányzatnak létezik egy kevésbé nagyvonalú olvasata is. Ebben a halálbüntetés fenntartása a civilizációs bizalom barométere. Az erkölcsi önbecsülés hiányát tükrözi ugyanis, ha elzárkózunk attól, hogy a legszörnyűbb bűntettek elkövetőivel szemben teljes igazságot szolgáltassunk. E nézet szerint a halálbüntetés eltörlése tulajdonképpen egy mély ismeretelméleti szkepticizmus végső pontját jelenti.

E helyütt érdemes felidézni Friedrich Nietzsche megfigyelését is, miszerint „[v]an egy pont a társadalmak történetében, amikor olyan kórosan puhává és gyengévé válnak, hogy sok egyéb mellett azok pártját fogják, így a bűnözőkét, akik ártanak nekik, és mindezt egészen komolyan és őszintén teszik.”

Hogyan foglalná össze az előbb elhangzottakat?

Összefoglalva a halálbüntetés eltörlése akár erkölcsi felemelkedésként, akár civilizációs hanyatlásként értelmezhető. Olvasóira bízom annak megítélését, hogy ezen értelmezések közül melyik a meggyőzőbb.

Kép: CA. DEPARTMENT OF CORRECTIONS / AFP